Októbertől Gyergyószentmiklóson is fizetős lesz a parkolás
Elindulhat októbertől a fizetéses parkolási rendszer Gyergyószentmiklóson, miután szabályzatát kedden a soros testületi ülésen elfogadták. Továbbá megemelték a VSK díjszabásait, és jóváhagyták a város szociális szolgáltatási stratégiáját.
Hétköznapokon 8.30 és 17 óra között parkolódíjat kell majd fizetni Gyergyószentmiklóson – ez áll többek közt abban a szabályzatban, amit tegnap fogadott el az önkormányzati képviselőtestület. Október 1-től tesztüzemmódban indul újra, többéves kihagyás után, a fizetéses parkolási rendszer. Ezalatt is büntetni fogják a szabálytalanul parkolókat, hangsúlyozta a tanácsülésen Nagy Zoltán polgármester. Mint részletezte, legdrágább a főtéren lesz a parkolás (5 lej egy óra), és ott nem is lehet majd két óránál többet állomásozni. További két zónát is kijelölnek majd különböző díjszabásokkal, illetve a turistabuszokra is gondoltak, amelyek ingyenesen parkolhatnak majd az öntöde előtti park&ride állomáson.
Előszerződési szakaszba lépett a mobilitási terv folytatására vonatkozó projekt. A harmincmillió lejt meghaladó beruházásnak most aktualizálták a mutatóit és a várható költségeit, melyek elsősorban az áfaemelés miatt emelkedtek. Mintegy 600 ezer lejnyi önrészt kell vállalnia a városnak a projekt megvalósulásához, illetve az el nem számolható költségeket.
A Városi Sport Klub kérésére megemelték a sportlétesítmények használati díjait. Más-más díjakat szabtak meg az utánpótlás, az amatőr és a profi sportolóknak, illetve a hazai és vendégcsapatoknak is. Amint a felmerülő kérdésekre válaszolva Kercsó Zoltán, a VSK menedzsere elmondta, a ballonpályát egyelőre nem üzemelik be, hiszen ott 470 lejbe kerül a jég biztosítása egy órára. A pálya fenntartása havi háromezer lejt emészt fel úgy is, hogy nincs használatban.
Stratégiát fogadtak el a szociális szolgáltatásokra a következő évekre. Tizennégy szervezettel működik együtt az önkormányzat ennek értelmében, és a város lakóinak 22 százaléka érintett valamilyen szolgáltatásban – hangzott el az ülésen.

