Nyílt napot tartanak a közműnél

Nyílt napot tart a víz napja alkalmából a gyergyószentmiklósi közmű. Az új vízházba engednek betekintést ezúttal az érdeklődők számára, meg lehet ismerkedni az ott zajló folyamatokkal.

Barabás-Pál Hajnalka
Becsült olvasási idő: 2 perc
Nyílt napot tartanak a közműnél
Tavaly főleg gyerekek érdeklődtek a közüzemi nyílt nap iránt, idén is ők számítanak célközönségnek Fotó: Barabás-Pál Hajnalka / Archív

Március 22-én van a víz nemzetközi napja. Európa-szerte tematikus programokat szerveznek ilyenkor, hogy az ivóvízkészlettel való tudatos gazdálkodásra irányítsák a figyelmet. A gyergyószentmiklósi közmű az új, napokban üzembe helyezett vízházba várja az érdeklődőket azon a napon, meg lehet ismerkedni az ott zajló folyamatokkal. Zólya László, a GYHVCSK igazgatója közölte: fontosnak tartja a tudatosítást, hiszen tavaly nyáron is már-már órarend szerinti szolgáltatásra kényszerült a cég a hosszan tartó szárazság folytán.

– A város átvette az Országos Befektetési Alaptól az új vízházat, ezért ide várjuk a látogatókat, hogy megtekintsék. Meg lehet nézni a régit is, és össze lehet hasonlítani a kettőt. Megtapasztalható az 50-60 évnyi fejlődés, teljesen automatizált most a víztisztítás – mondta el érdeklődésünkre Zólya.

A víz napjára rajzpályázatot is hirdettek, azzal a céllal, hogy már a gyerekkortól tudatos vízhasználókat neveljenek. A Változtass most! mottóval kiírt pályázat lebonyolítói várják az alkotásokat a gyerekektől, külön kategóriába csoportosítják az elemi iskolás, az 5–8. osztályosok és a középiskolások munkáit. A vízháznál fogják ezeket kiállítani a nyílt napon, és a látogatókra bízzák a zsűrizést. A plakátokat március 20-ig várják digitális formában, illetve a közmű székhelyén is átveszik.



Hirdetés


Hirdetés
Hirdetés

Kövessen a Facebookon!