Hirdetés

Módosítanák a piac szabályzatát

HN-információ
Módosítaná a helyi zöldségpiac szervezési és működési szabályzatát Gyergyószentmiklós önkormányzata, az ezzel kapcsolatos határozattervezethez április 19-ig várják a lakosság észrevételeit, javaslatait. Rámutattak, a szabályzat frissítésére egy jogszabály-módosulás következtében volt szükség, hozzáfűzve, az eddig érvényben lévő jogok és kötelezettségek nem változtak. Madaras Szidónia, a polgármesteri hivatal szóvivője lapunkkal közölte: a szabályzat bármelyik alpontjához javaslatot lehet tenni, ez azonban nem azt jelenti, hogy biztosan bekerül a módosítás. [caption id="attachment_27040" align="aligncenter" width="1000"]Zöldségpiac. A lakosság bevonásával módosítanák a szabályzatát Fotó: Kertész László Zöldségpiac. A lakosság bevonásával módosítanák a szabályzatát Fotó: Kertész László[/caption] Egy 2015-ös jogszabály-módosulás tette szükségszerűvé a zöldségpiac szervezési és működési szabályzatának aktualizálását, amelynek eredményeképp a korábban kiadott termelői engedélyeket tanúsítvány-rendszerre módosították. Madaras Szidónia rámutatott, ez a módosítás a szabályzatban is meg kell jelenjen, minden egyéb azonban – a bérleti díjaktól kezdve, a jogokig és kötelezettségekig – a régi maradt. Átfogó, részletes szabályzata van az önkormányzathoz tartozó alegység által működtetett zöldségpiacnak, amely a kereskedők, a fogyasztók és maga a piac vezetőségének jogait és kötelezettségeit is magába foglalja. Bizonyos termékeket – mint például szárnyasok, kisállatok, tejtermékek – csak a kijelölt helyeken lehet árulni, ezek igényléséhez pedig a piac vezetőségéhez kell kérést benyújtani. Fontos figyelembe venni többek között azt is, hogy tilos a piac területén kívül értékesíteni a termékeket, mint ahogy a napi program lejártával sem szabad már árulni. A piac naponta 8 és 16 óra között tart nyitva, nyáron 8-tól 20 óráig lehetnek kint az árusok. Számos kötelezettségre mutat még rá emellett a szabályzat, mint például az árak látható helyen való feltüntetése, vagy a tisztaság megőrzésének fontossága. Nagy kihágásnak számít mindezek mellett az, ha valaki a piac vezetőségének engedélye nélkül értékesíti a portékáját. A szabályok figyelmen kívül hagyása pénzbírságot von maga után: kihágások esetén 100-tól 1000 lejig terjedő büntetéseket róhatnak ki az illetékes szervek – áll a szervezési és működési szabályzatban. A lakók írásbeli észrevételeit, módosítási javaslatait április 19-ig várják a polgármesteri hivatal ügyfélfogadó irodájában, a határozattervezet a hivatal hirdetőtábláján és Gyergyószentmiklós honlapján is megtalálható. Madaras Szidónia elmondta, bármelyik alponthoz lehet észrevételeket fűzni, ez azonban nem azt jelenti, hogy a javaslat biztosan be is kerül a szabályzatba. – Mindezt beiktatják az előterjesztés anyagába, majd pedig a képviselő-testület eldönti, hogy az adott javaslat bekerül avagy sem – fogalmazott a szóvivő. Kertész László


Hirdetés


Hirdetés
Hirdetés

Kövessen a Facebookon!