Megújul a park
Elkezdték a park felújítását Gyergyószentmiklós főterén, a Szent Miklós-szobor közelében.
Biztonsági fémkerítéssel vették körbe a Szent Miklós-szobrot és a körülötte lévő zöldövezetet pár napja, a területen munkagépek kezdtek el dolgozni, a gyerpréteg nagy részét már el is távolították. Hamarosan virágágyásokat fognak kialakítani és a kavicsozott sétányokat is felfrissítik, a szobor előtti bejáratnál felszedik a szegélyköveket és újra kialakítják a bejáró régi formáját, a szélére virágokat ültetnek.
– Mintegy 600 évelő növényt terveztünk ide kiültetni, régi virágágyásokat újítunk fel és újakat is létrehozunk
– ismertette Nagy Zoltán polgármester, ugyanakkor leszögezte, nem a korábban beharangozott teljes körű főtér-rehabilitáció vette kezdetét. Az a pályázat 2023-ban lejárt, mutatott rá az elöljáró. Azt is elmondta, az évekkel ezelőtt eltávolított pergola nem kerül vissza a parkba, az ülőalkalmatosságokat azonban rendbe teszik. A munkálat keretében csepegtető öntözőrendszert is kialakítanak ezen a területen, illetve a park széli, hosszú virágágyásokban, hogy a növények locsolása egyszerűbb legyen. Szárazságban, ha locsolási tilalom lesz érvényben, a Békényből szivattyúzott vízzel, kézi erővel locsolnak majd, mondta a polgármester.
A város zöldövezeteinek felújítására szakcéggel készíttetett terveket az önkormányzat, a különböző városrészeken ez alapján újítják majd fel rendre a köztereket.
A főtéri munkálatot saját költségvetéséből végezteti el a város.

