Megszűnhet a gyergyószentmiklósi bíróság
Tizenhat napirendi pontot vita nélkül megszavazott az önkormányzati testület Gyergyószentmiklóson, az ülés végi felszólalásoknál azonban parázs lett a hangulat: egymásnak feszült az EMSZ- és az RMDSZ-frakció. De az is kiderült, veszélyben van a bíróság működése a városban.
Egy sor formaság mellett a helyi kórház ügye is ismét terítékre került a gyergyószentmiklósi önkormányzati testület csütörtöki soros ülésén. Amint az intézmény menedzsere, Fülöp Enikő kifejtette, számos új szolgáltatásra, többek között onkológiai, hematológiai járóbeteg-rendelésre, hatágyas palliatív kórházi ellátásra kapott engedélyt a minisztériumtól a kórház, ehhez pedig a tisztségjegyzék módosítására volt szükség, hogy az új állásokat meghirdethessék. Rá is bólintott a testület. A piac előtti parkoló telekkönyvezését is jóváhagyták, hogy ott is elkezdhessék a területrendezést, ugyanakkor megszavazták a piac mögötti – Meszes és Rózsa utca közötti – utcarész lezárását minden péntek délutánra, illetve szombatra, hogy a piac forgalmát segítsék.
A nyugodt hangulatú ülésen Kántor Boglárka parlamenti képviselő felszólalása kavarta fel az állóvizet. A mandátumának első fél évéről tartott beszámoló közben a képviselő megemlítette: közbenjárásának köszönhetően 750 ezer lej érkezett Gyergyószentmiklósra. Ezt megkérdőjelezték az EMSZ tanácsosai, bizonyítékot kértek arra, hogy valóban a képviselő érdeme a támogatás, ami szerintük egyszerű képlet alapján az áfavisszaosztásból járt is Gyergyószentmiklósnak. Ennek kapcsán aztán éles politikai vita alakult ki a RMDSZ- és EMSZ-frakció között. Végül a képviselő kijelentette, az, hogy kéz a kézben dolgozott eddig az RMDSZ és az EMSZ, hiba volt, és szerinte az látszik, hogy az EMSZ a közösség ellen dolgozik, és nem érte.
A közbiztonság egyre rosszabb helyzete is felmerült a tanácsülésen. Facsonkítások, a járókelők zaklatása is felháborodást váltott ki az utóbbi napokban. Mint elhangzott, a közbiztonság növelésére kamerarendszert szerelnek a központi parkba. Ezek kapcsán Nagy Zoltán polgármester rávilágított, készül egy szabályzat, amellyel elérik, hogy csak azok kapjanak szociális segélyt, akiknek nincs adósságuk az önkormányzat felé.
Többen felkapták a fejüket, amikor Dobrean Teodor, a PNL helyi önkormányzati képviselője arra hívta fel a figyelmet, hogy az igazságügyi minisztérium költségcsökkentő tervei között szerepel vagy a gyergyószentmikósi vagy a maroshézvízi bíróság felszámolása. Kántor Boglárka közbenjárását is kérte, hogy ne a gyergyószentmiklósi intézményt számolják fel, kérése mellé érveket is felsorakoztatva.

