Maradt még néhány hely

Pótjelentkezést hirdetett meg a 2025–2026-os tanévben induló Napranyíló Waldorf Napközis Csoport a fennmaradt helyekre. A módszer iránt érdeklődő szülők még beírathatják gyermekeiket a gyergyói térség első Waldorf óvodai csoportjába.

Boncina-Székely Szidónia
Maradt még néhány hely
A szülőkkel való kapcsolat fontos része a Waldorf-pedagógiának Fotó: Mákvirág Waldorf Egyesület

Miután a Romániai Közoktatási Minőségbiztosítási Hatóság (ARACIP) engedélyét is megkapta, ősztől elindulhat a gyergyói térség első Waldorf-szemléletű óvodai csoportja a marosfői Ion Creangă Elemi Iskolában.

– Az első beiratkozási szakaszban kilenc, a gyergyói térség több településéről származó gyermeket írattak be a szülők az alternatív óvodai csoportba, van még 3-4 hely, ezeket a pótiratkozás folyamán lehet elfoglalni

– mondta érdeklődésünkre Mogyorós Eszter pedagógus, kezdeményező. 
Az óvodai csoportba való beiratkozást interjú előzi meg a szülőkkel, amelyben a kezdeményező pedagógusok az együttműködés feltételeit beszélik meg velük, ismertetve a Waldorf-oktatás alapjait képező irányelveket. 
Az augusztus 18–28. között zajló beiratkozással kapcsolatban az érdeklődők a waldorfgyergyoban@gmail.com címen, vagy Török Jakab Erzsébet pedagógustól tudhatnak meg többet a 0753–344325-ös telefonszámon. Az alternatív oktatás módszerei­ről, irányelveiről a Gyergyói Waldorf közösségi oldalán is tájékozódhatnak.





Hirdetés
Hirdetés

Kövessen a Facebookon!