Hirdetés

Lesz ételszentelés Gyergyóban

HN-információ
Meg lehet tartani az eledelszentelést Gyegyószentmiklóson a hagyományos módon minden plébániánál. Alacsony a fertőzöttségi ráta a városban jelenleg, így majdnem a szokott módon ünnepelhetnek a családok. A határkerülés viszont elmarad. Az utóbbi napokban csökkenő tendenciát mutat az ezer főre számolt fertőzöttségi arány Gyergyószentmiklóson, ezért megtarthatóak a húsvétvasárnapi reggeli eledelszentelések – közölte a város polgármestere, Csergő Tibor András. Amint az helyi egyházközösségekkel történt egyeztetés után a sajtóval ismertette, mindenhol megtartják a reggeli ételszentelést, a járványügyi intézkedések betartása mellett. A templomokban, ezek kertjében tartják lesznek a szertartások. A Szent Anna kápolnáknál reggel fél hétkor kezdődik a ceremónia, a Csobot-hegyi helyszínre népes csapat szokott kijárni, a reggelit többen el is fogyasztják a helyszínen. A Szent István plébánián reggel 7 órakor kezdődik a szertartás. A plébánia a gyilkostói Szent Kristóf kápolnánál is tart ünnepi szentmisét, húsvéthétfőn 13 órától. A Szent Miklós Plébánián reggel hat órától tarják a szertartást a templomban és a templomkertben, és Kovácspéterbe is kimennek, ott 14 órakor tartják az eledelszentelést. A felszegi egyházközségnél, a Munkás Szent József plébánián és az örmény templomban is reggel 6 órakor szentelik meg az ünnepi asztalra szánt étkeket. A feltámadási szentmiséket is meg lehet tartani. – A nagyszombati kijárási tilalom nem 10 órakor, hanem hajnali kettőkor kezdődik, nyugodtan részt lehet venni a szertartásokon– jelezte Gyergyószentmiklós polgármestere. Mint mondta, a Gyergyói-medence régi hagyománya, a húsvéti határkerülés azonban elmarad idén, sem a város, sem a szomszédos falvak nem kívánják megszervezni. Locsolni lehet húsvét másnapján, viszont már csak 10 óráig tart akkor a kijárási tilalom – jelezte a polgármester. A gyergyói medence kisebb településein is egy ezrelék alatt van a járványügyi besorolás jelenleg, várhatóan ugyanígy mindenhol meg lehet tartani az eledelszentelést a maszkviselés és távolságtartás mellett.

Barabás-Pál Hajnalka



Hirdetés


Hirdetés
Hirdetés

Kövessen a Facebookon!