Lépcsősor vezet a pottyondi haranglábhoz

HN-információ
A Repülj Madár Egyesület jóvoltából immár könnyen megközelíthetővé vált a pottyondi harangláb. Eddig ugyanis szinte négykézláb, egy, a tehenek által használt csapáson lehetett feljutni a 19. századi építményhez. [caption id="attachment_17264" align="aligncenter" width="620"]Kőből, fából építették, hogy sokan örüljenek neki. Új perspektíva Fotó: Fischer Erzsébet Kőből, fából építették, hogy sokan örüljenek neki. Új perspektíva Fotó: Fischer Erzsébet1[/caption] Lépcsősor vezet néhány napja a pottyondi haranglábhoz. Az országos műemléklistán szereplő népi építészeti emlék a 19. században már állt, de építésének konkrét időpontját nem lehet tudni. – Úgy tartják, hogy kezdetben a csengettyű egy fűzfára volt felakasztva – mesélte Károly Veronika, a csíkmenasági Repülj Madár Egyesület vezetője. – A dombon állt az iskola, a tanítói lakás és a kultúrház, annak a szomszédságában építették a haranglábat. Valószínűleg az iskola is ezt használta, de mivel temploma nem volt a tízesnek, itt harangoztak hajnalra, délre, estére, de most már csak akkor húzzák meg, ha pottyondi hal meg. Az idősek szerint magyar időben még a kultúrházban táncoltak, később lebontották és újraépítették a település központjában. Az utóbbi években a zártszoknyás, házas kialakítású, talpgerenda nélküli haranglábat csak igen nehézkesen lehetett megközelíteni. Mellette járt el a csorda, és a tehenek az évek során széttaposták a domboldalt. A Repülj Madár Egyesület vezetői úgy vélték, ha megközelíthetővé válik, könnyebb lesz megőrizni a népi építészetnek ezt a kis remekművét. A turizmus szempontjából sem mellékes, hogy most már kulturáltabban, civilizált körülmények között lehet felmenni a műemlékhez, ahonnan szép kilátás nyílik a völgyre. – A lépcső kialakításánál szem előtt tartottuk, hogy illeszkedjen a haranglábhoz – mondta Károly Veronika. – A mesterek akácfából és kőből dolgoztak, és az 53 lépcsőfokot a domboldal adta lehetőségeknek megfelelően alakították ki. A haranglábhoz vezető lépcső építését a Repülj Madár Egyesület pályázatának köszönhetően Hargita megye Tanácsa 5170 lejjel támogatta. Pottyond lakosai szívügyüknek tekintik a műemlék megőrzését, ezért tavasszal a helyi közbirtokosság támogatásával folytatódik a munka: az elképzelések szerint a meredekebb részhez korlátot tesznek, illetve bekerítik a kis dombot, hogy a harangláb védve legyen. Daczó Katalin


Hirdetés


Hirdetés
Hirdetés

Kövessen a Facebookon!