Látogatható az Urmánczy-kastély
Újra látogatható a maroshévízi Urmánczy-kastély azt követően, hogy nagyrészt befejezték a 2024-ben, az országos helyreállítási alapból finanszírozott felújítási és állagmegőrzési munkálatokat. A kastélyt üzemeltető Positive Transylvania Egyesület az elkövetkező időszakban szeretne minden kialakított funkciót optimálisan kihasználni.
Hétfőtől ismét fogadja a látogatókat Maroshévízen az 1900-as évek elején épült Urmánczy-kastély. A 2019-ben műemlékké nyilvánított épület földszintjén rendezvényterem és kiállítótér, valamint egy kulturális kávézó kapott helyet, a toronyszobáit csigalépcső építésével tették elérhetővé a látogatók számára.
A magasföldszint pincerészében konferenciatermet, múzeumpedagógiai foglalkozásokra alkalmas teret és konyhát alakítottak ki, az emeleten vendégszobák vannak, elsősorban művész- és diáktáborok számára.
A 22 millió lejes állami finanszírozással megvalósult beruházás 95 százalékban készült el.
– Az építkezés, a restaurálás a vártnál sokkal nehezebb volt, mert azt vállaltuk, hogy az épületet visszaállítjuk az eredeti formájába. Az Urmánczy-kastély a kommunizmus ideje alatt, az államosítás után 1963-ig üresen állt, majd a főépületben és a melléképületekben kórházat rendeztek be. 1972-ben drasztikusabb beavatkozásokat végeztek: a toronyalji főbejáratot megszüntették, az új bejáratot az ekkor beépített loggiába helyezték át. A tetőt a kert felé néző oldalon megmagasították, az emeleten három új szobát alakítottak ki. A már 1963-ban két szintre osztott hall falépcsőjét betonlépcsőre cserélték. A felújítás során minden hozzáadott épületrészt visszabontottuk, ez költséges és időigényes volt. Az előzetes tanulmányok nem voltak eléggé alaposak, például azt mutatták, hogy a könnyező házigomba csak kis részét érinti az épületnek. Ehhez képest nagy területen volt elterjedve, a megszüntetése érdekében a födémeket ki kellett cserélni és statikai szempontból is adódtak meglepetések
– ismertette a nehézségeket érdeklődésünkre Szabó Tekla Katalin, a Positive Transylvania Egyesület vezetője, a kastélytulajdonosok leszármazottja, megjegyezve, hogy a 141-es törvény értelmében a kastély átadása megtörtént a kivitelező részéről, az egyesület még kapott 120 nap haladékot az épület teljes befejezésére, viszont a befejezéshez szükséges összeget saját forrásból kell biztosítsa.
Az épület végleges, ünnepélyes átadását az adventi időszakra tervezik, programokkal, kastélybemutatóval várják az érdeklődőket Maroshévízre.
– Az egykori ebédlőben, amely a felújítás után kulturális kávézóvá alakult, két különböző típusú díszítőfestést találtak a restaurátorok: úgy döntöttünk, hogy ezeket a falrészeket megőrizzük abban az állapotban és megmutatjuk a látogatóknak
– hangsúlyozta Szabó Tekla Katalin.
A decemberi hivatalos megnyitóig a kastély előzetes bejelentkezéssel (telefonszám: 0733–309791), minimum 5 fős csoportok számára látogatható szombatonként 10 és 16 óra között.
