Különböző zónákban eltér majd a parkolójegy ára

HN-információ
Néhány héten belül újraindulhat a fizetéses parkolás Gyergyó­szent­miklóson. A parkolóórák megvásárlására vonatkozó közbeszerzés lejárt, a tanács pedig sokadszorra is szavazott a parkolásra vonatkozó határozattervezetről.

Ismét működésbe helyezik a parkolóórákat                                                            Fotó: Archív

Hosszú ideje tervezi már a gyergyószentmiklósi önkormányzat, hogy újból fizetéses parkolást vezet be, azonban többször akadályba ütköztek ez ügyben. Most úgy tűnik, hamarosan mégis sikerül megvalósítani az elképzelést. A városháza közleménye szerint lejárt a parkolóórák megvásárlására vonatkozó közbeszerzés, a cég július közepéig szállítja le ezeket, azt követően pedig elindítják a fizetéses parkolást. Ezúttal saját alkalmazottakkal oldja meg ezt a városháza, nem adják ki idegen cégnek a szolgáltatást. A tanács legutóbbi ülésén elfogadta az erre vonatkozó szabályzatot. E szerint különböző zónákban lehet majd parkolni. Az A zónához tartozik a Szabadság tér, ahol összesen 70 parkolóhely lesz, ebből 4 mozgássérültek számára fenntartva. Itt félóra parkolásért 1,5 lejt kell fizetni, 1 óra 3 lejbe, két óra 6 lejbe kerül. Napijegy pedig nincs, hogy lehetőleg ne parkoljanak itt hosszú ideig az autósok. A B zóna a főtérhez közeli utcákat jelenti, például Fürdő utca, Budai Nagy Antal utca, Gyilkostó sugárút, Kórház utca. Itt 30 perc parkolásért 1 lejt kell fizetni a tervezet szerint, egy óráért két lejt, a napijegy 8 lejbe kerül. A C zónába sorolták például a Bălcescu és Testvériség sugárutakat, a Kossuth Lajos utca egyes részeit, a Békény utcát. Ezeken a parkolóhelyeken fél órára 50 banit, 1 órára 1 lejt kell fizetni, a napijegy 4 lejbe kerül. A D zóna az egyéb parkolóhelyeket tartalmazza, ahol nem kell fizetni. A határozat szerint SMS-ben is lehet majd fizetni a parkolásért. Bérlet is váltható: az A zónában havonta 300 lejért, félévente 900 lejért, a B és C zónában 1 hónapra 50 lejért, fél évre 240 lejért, egész évre 400 lejért. Parkolási jegy vásárlása munkanapokon 8 és 17 óra között lesz kötelező, valamint szombaton 8 és 15 óra között, vasárnap és ünnepnapokon ingyenesen lehet parkolni. Kerékbilincs alkalmazásától nem kell tartaniuk az autósoknak, viszont, aki nem vesz parkolójegyet, annak felárat kell fizetnie: a főtéren 24 lejt, a többi parkolóhelyen 16 lejt. Összesen 567 parkolóhely kialakításáról szól a tanács határozata. A szabályzat a város honlapján megtalálható, célja pedig Nagy Zoltán polgármester korábbi megfogalmazása szerint az, hogy a főtéren és más forgalmas városrészeken ne parkoljanak szabálytalanul az autósok, gördülékenyebb legyen a forgalom.

HN-információ



Hirdetés


Hirdetés
Hirdetés

Kövessen a Facebookon!