Kötni manapság is menő

HN-információ
A kézzel való kötés technikáit igyekszik népszerűsíteni programjával a gyergyószentmiklósi Pro Terra Alapítvány: a Nagyanyám fonta, unokám továbbgondolta elnevezésű projekt harmadik kiadását tartják a szervezetnél, amelyen harminc olyan gyermek és fiatal vesz részt, akik a Tanulók Háza foglalkozásaira is járnak. A képzés céljával kapcsolatban az alapítvány vezetője, Szőcs Zsuzsánna lapunknak elmondta: fontos rávezetni a résztvevőket, hogy a kötés napjainkban is „menő” dolog lehet, ugyanakkor némi kreativitással, továbbgondolva, egészen új dolgok születhetnek a kezünk munkája által. [caption id="attachment_59486" align="aligncenter" width="1000"] Hetekig dolgoznak még a program résztvevői. Régi technika, új köntösben[/caption] Két hete zajlik a program, és még három hetet biztosan dolgozunk – jelentette ki a tőle megszokott kirobbanó lelkesedéssel Szőcs Zsuzsánna, mondván, jövő héttől kezdődően minden napot az alkotásnak szentelnek, amelyhez már néhány lelkes felnőtt is csatlakozott. A Communitas Alapítvány által támogatott foglalkozás során régi kötött ruhadarabokból, illetve a padláson felejtett gomolyákból, fonalakból dolgoznak a résztvevők, ezeket gondolják újra, és alkotnak belőlük olyasvalamit, amiről talán még ők sem sejtették, hogy lehetséges: szőnyegeket, székpárnákat, poháralátéteket készítenek, az alkotásokat pedig természetesen hazavihetik. – Amellett, hogy új dolgokat fedeznek fel, illetve fejlődhet a kézügyességük, a legfontosabb, hogy lássák, mi minden készíthető a fonalakból, ugyanakkor az alkotási módot is megtapasztalják. Sok olyan gyermek van, akinek a nagymamája kötött, a fonalak pedig a konyhaszekrény aljában vagy a padláson vannak – fejtette ki Szőcs Zsuzsánna, kiemelve: az alapítvány fonalkereső felhívására többen is jelentkeztek, amit hálásan köszönnek, azonban további fonalakra van szükségük, így akinek esetleg otthon nincs szüksége rájuk, szívesen fogadják. A résztvevők közül többen is meglepődtek, felismerve, hogy nem is olyan nehéz a technika, a kötés pedig nem a nagymama régi módszerét jelenti, hanem annál valami sokkal izgalmasabbat. Kertész László


Hirdetés


Hirdetés
Hirdetés

Kövessen a Facebookon!