Hirdetés

Kisiskolásoknak tartottak ismét néptánc- és népdaltalálkozót Gyergyóalfaluban

HN-információ
Két év kihagyás után idén újra megszervezték a gyergyói-medencei települések kisiskolásainak szóló népdal- és néptánctalálkozót Gyergyóalfaluban. A helyi Domokos Pál Péter Hagyományőrző Egyesület nagy múltú rendezvénye ez alkalommal több mint kétszáz gyermeknek adta meg a hagyomány megélésének lehetőségét. A népdalé volt a főszerep a 19. alkalommal szervezett gyergyóalfalvi eseményen, ahol a helyi néptáncosok mellett Szárhegy, Gyergyószentmiklós, Remete, Borzont és Tekerőpatak kisiskolásainak csoportjai vettek részt szerda este a művelődési ház színháztermében. Népi gyermekjátékok, népdalok, felcsíki és moldvai táncok, hangszerrel kísért népdaléneklés adta meg a rendezvény hangulatát, amelynek mottójául idén Szajbély Mihály gondolatát választották a szervezők. [caption id="attachment_155711" align="alignnone" width="2500"] Fotó: Hunyadi János[/caption] – Hagyomány az, ami él a múltból, kapcsolódik a jelenhez és folyamatosan bővül a jelen múlttá válása által – ezt a gondolatot választottuk idén, hiszen tudjuk, hogy hagyományaink, szokásaink nélkül nincs rend, nincs tartás. Éppen ezért nagyon fontos, hogy minél kisebb korban megtanítsuk azt gyermekeinknek. Úgy érzem, ma sikerült ebből valamennyit véghez vinni – mondta el érdeklődésünkre a rendezvény után Hunyadi Irénke főszervező, a Domokos Pál Péter Hagyományőrző Egyesület vezetője. Az ideérkező csoportoknak, osztályoknak pedagógusok tanítják meg a színpadon előadott népdalokat, néptáncokat, fontosnak tartva a zenei anyanyelv megalapozását. Mincsor Erzsébet gyergyóremetei pedagógus az egyik legrégebbi résztvevője az alfalvi hagyományőrző eseménynek, a népi kultúra megtartó erejét hangsúlyozva. Remetén több éve a helyi önkormányzat támogatja a néptáncoktatást az óvodában és az elemi osztályokban, ami heti rendszerességgel, képzett oktató által tartott táncórákat jelent. – Ez nagyon jó alap, amit felkészülésként kiegészítek a tanítványaim számára rengeteg népdalénekléssel, illetve hetente népmeseolvasással – osztotta meg gondolatait Mincsor Erzsébet. [caption id="attachment_155714" align="alignnone" width="2560"] Fotó: Boncina-Székely Szidónia[/caption] A következő tanévtől az önkormányzat Gyergyóalfaluban is újraindítja az iskolai oktatás keretében a néptáncoktatást, emellett a Lenvirágok Néptáncegyüttes és a Domokos Pál Péter Hagyományőrző Egyesület is egyre több gyermekkel ismerteti meg a népi kultúra sajátosságait. A Felszállott a páva találkozón – bár idén több települést nem tudtak meghívni a színházterem korlátozott befogadóképessége miatt – örömteli találkozások valósultak meg, közösségi élményben volt részük a gyermekeknek. – Jövőre, a huszadik évfordulóra minden települést meg szeretnénk hívni a Gyergyói-medencéből: felvonulással, ifjúsági misével, szabadtéri színpadon való fellépési lehetőséggel szeretnénk ünnepelni egyesületünk népszerű eseményét – mondta el érdeklődésünkre Vargyas Hajnalka szervező, egyesületi tag.

Boncina-Székely Szidónia



Hirdetés


Hirdetés
Hirdetés

Kövessen a Facebookon!