Kiírták a közbeszerzést a Gyergyóditrón áthaladó autópályára is
Kiírta szerdán a közbeszerzést a közúti infrastruktúráért felelős társaság (CNAIR) az A8-as autópálya Gyergyóditró és a Neamţ megyei Grinţieş közötti szakaszának megtervezésére és kivitelezésére.
Sorin Grindeanu szállításügyi miniszter Facebook-bejegyzése szerint a 38 kilométer hosszú sztrádaszakasz megtervezésére és kivitelezésére december 19-ig várják az ajánlatokat, a szerződés becsült értéke 6,4 milliárd lej. A versenytárgyalás nyertesének 14 hónap áll majd rendelkezésére a tervezésre és 40 hónap a kivitelezésre.
A miniszter szerint a sztrádaszakasz teljes hosszának 57 százalékát – mintegy 21 kilométert – alagutak és viaduktok teszik majd ki. A CNAIR Facebook-oldalán közölt adatok szerint 19 alagút, valamint 63 híd és viadukt épül ezen a szakaszon.
A CNAIR ugyanakkor emlékeztetett, hogy az A8-as autópálya Sóvárad és a Neamţ megyei Pipirig közötti hegyvidéki szakasza összesen 116 kilométer hosszú lesz. Ebből a Sóvárad és Gyergyóalfalu közötti, 32,4 kilométeres szakasz kivitelezésére december 16-ig, a Gyergyóalfalu és Gyergyóditró közötti 14,4 kilométeres szakasz kivitelezésére november 25-ig várják az ajánlatokat. A Gyergyóditró és Grinţieş közötti 37,9 kilométeres szakasz esetében az ajánlatok benyújtásának határideje december 19., a Grinţieş és Pipirig közötti 31,5 kilométeres szakaszra pedig még nem hirdették meg a közbeszerzést – tájékoztat az Agerpres hírügynökség.