Képzőművészettel ötvözik az irodalmat

HN-információ
Képpoézis címmel hirdet képzőművészeti-irodalmi pályázatot középiskolásoknak és felnőtteknek a gyergyószentmiklósi Pro Terra Alapítvány. A szervezet vezetője, Szőcs Zsuzsánna rámutatott, egy korábbi képzés alkalmával ismerkedett meg a technikával, a pályázat célja pedig, hogy alkotásra szólítsa fel az irodalom és a költészet kedvelőit, mondván, fontos rávilágítani az irodalom és a képzőművészet összhangjára. [caption id="attachment_84762" align="aligncenter" width="1000"] Szőcs Zsuzsánna ismerteti a kezdeményezést. Összművészet Fotó: Kertész László[/caption] Magyar megnevezése nincs a technikának, a képpoézis nevet a szervezőktől kapta. Igencsak különleges technika ez, amely Szőcs Zsuzsánna elmondása szerint egyrészt kreativitást igényel, másrészt szabad kezet nyújt, hisz az alkotó bármit kifejezhet általa. A képpoézis célja, hogy – a szöveg egy részének elrejtésén vagy kiemelésén keresztül – új tartalmat, üzenetet hozzon létre a készítő. – Egy versben vagy egy szövegben olyan szavakat választunk ki, amelyeket összekapcsolhatunk, illetve valamilyen szinten rólunk szólnak. A többi részt besatírozzuk, így csak az általunk megfogalmazni kívánt üzenet válik láthatóvá – részletezte a képpoézis lényegét Szőcs Zsuzsánna, hangsúlyozva: mindezek által akár egy grafikai munka, egy művészeti alkotás is visszaköszönhet a papírról. A szervező alapítvány vezetője hangsúlyozta: kizárólag kézzel készített munkákat fogadnak el, az alkotási technika pedig egyaránt lehet tusrajz, ceruzarajz, kollázs, pasztell vagy épp akvarell. Szintén fontos kiemelni, hogy egy pályázótól legtöbb két alkotást fogadnak el, a képpoéziseket pedig kizárólag nyomtatott könyvben készíthetik el, és az eredeti formában kell beküldeni. A könyveket a kolozsvári Koffer Könyves Kávézóba (21. December 1989 sugárút 46. szám), a csíkszeredai Kájoni János Megyei Könyvtárba (Stadion utca 1/bis), a Gyergyószentmiklósi Városi Könyvtárba (Kossuth Lajos utca 25.), illetve a gyergyószentmiklósi Virág negyed 41. szám alá lehet eljuttatni személyesen vagy postai úton. Fontos, hogy a pályázathoz csatolni kell a www.proterraalapitvany.ro/palyazatok linken található adatlapot is. – Új szereppel ruházhatjuk fel a félredobott könyveket, ugyanakkor olyanokat is alkotásra bírhatunk, akik kevésbé szeretnek olvasni – fogalmazott Szőcs Zsuzsánna. A pályázatok leadási határideje április 6., szombat, az első forduló eredményhirdetése pedig április 15-én lesz. Az első fordulóban legfeljebb 30-40 pályaművet válogat be a szakmai zsűri, a második forduló alkalmával pedig a díjazást állapítják meg: nyolc diákot és három felnőttet részesítenek a társszervező és támogató Erdélyi Tehetségsegítő Tanács, és a Kata Iroma Könyves és Művészellátó Bolt által biztosított, értékes ajándékutalványokból. Az alkotásokból egy kiállítást is létrehoznak, a tárlatot április 24-én nyitják meg a Kájoni János Megyei Könyvtárban. Kertész László


Hirdetés


Hirdetés
Hirdetés

Kövessen a Facebookon!