Kamatoztatni kell a talentumokat

Tisztelgésre, tanévkezdéshez erőt adó imádkozásra és a Dévai Szent Ferenc Alapítvány által működtetett Kájoni János Gyermekotthon fennállásának huszadik évfordulójára szervezett ünnepségre vártak mindenkit szombaton a tatárdombi emlékműhöz. A szentmisét Böjte Csaba ferences atya celebrálta, aki cselekvésre, tanulásra és a talentumok kamatoztatására hívta a jelenlévőket.

Hegyi Zsuzsánna
Becsült olvasási idő: 4 perc
Kamatoztatni kell a talentumokat
Fotó: Hegyi Zsuzsánna

A Gyergyószárhegy határában lévő tatárdombi emlékmű és a szomszédos kupolás szertartási emelvény az a hely, ahol minden ősz kezdetén az 1658 tatárdúlás sikeres visszaverésére, az ott elesett hősökre emlékeznek, ugyanakkor az elhangzó fohász a gyerekekért és a pedagógusokért is szól, hogy megerősítést kapjanak a vakáció végeztével a közelgő tanévre.

Szombaton Gyergyószárhegy központjában gyülekeztek a Böjte Csaba ferences atya által működtetett Dévai Szent Ferenc Alapítvány otthonaiban élő gyerekek, nevelőik, majd a huszárok vezetésével ki szekéren, ki gyalogosan érkezett meg a tatárdombi emlékműhöz. A szentmisét celebráló Böjte atya arra biztatta a jelenlévőket, hogy a feladatoktól nem kell tartani. Evangéliumi és történelmi eseményekből, valamint személyes ismeretségekből példázód véve elmondta, hogy kamatoztatni kell a talentumokat.

Kamatoztatni kell a talentumokat

– Lehet élni duzzogva, panaszkodva, hogy milyen rossz a világ, senki nem ért meg, és nincs igazság. Az iskolában is lehet üldögélni, kinézni az ablakon és számolni a fűszálakat, de ez nem visz előre. Panasz helyett tenni kell, ahogy Szent László lánya, Piroska tett, aki a bizánci császár feleségeként kolostort és kórházat építtetett, vagy a Tatárdombon elesett hőseink, akik nem futamodtak meg a tízszeres túlerőben lévő ellenségtől, illetve egyik legfőbb támogatónk, az a fogorvosnő, aki bár nemrég távozott az élők sorából, tetteivel, rendszeres segítségnyújtásával örök emlékű marad. Nem kell félni az élet kudarcaitól, küzdeni kell, a bennünk lévő lustaságot legyőzni, a talentumainkat pedig kamatoztatni kell, hogy az utolsó ítéleten legyen amivel Jézus Krisztus elé álljunk – magyarázta Böjte atya. Ezekkel a gondolatokkal emlékezett meg a Tatárdombon elesettekről, és szintén a talentumok kapcsán ismerte el a Kájoni János Gyermekotthon vezetőinek munkásságát, az intézmény fennállásának huszadik évfordulója alkalmából.

Az ünnepségen Györffy Gábor, Gyergyószárhegy alpolgármestere mondott köszönetet az esemény szervezőinek és a helyi, valamint anyaországi támogatóknak. A Role zenekar közreműködésével zajló szentmisét követően a jelenlévők a tatárdombi emlékműnél imádkoztak, majd elhelyezték a kegyeleti koszorúkat. Az eseményen ezt követően zenés-verses kulturális műsorral mutatkoztak be az otthonok lakói.



Hirdetés


Hirdetés
Hirdetés

Kövessen a Facebookon!