Ima férfiaknak
Gyergyószentmiklóson is meghonosítják a férfiak térden állva mondott rózsafüzérimáját, amely a megújulásért, a békéért, a kiengesztelődésért, a közösségért és más szándékokra ajánlható fel.
A közös imát minden hónap első vasárnapján a Szent Miklós-szobor előtti téren tartják. Az első alkalom szeptember 7-én, vasárnap délután 5 órától lesz.
– Az imádságot sokféle formában fel lehet ajánlani: a betegekért, szenvedőkért, a családokért, közösségünkért, vagy éppen az elhunytakért. Fontos, hogy egy térdeplő alkalmatosságot hozzanak magukkal a férfiak, mert a félórás ima testi próbát is jelent. A rózsafüzér súlya nemcsak lelki, hanem fizikai értelemben is érzékelhetővé válik
– mondta Hölgyes Pál-Zsolt kezdeményező, a gyergyószentmiklósi Szent Miklós-plébánia egy hónapja beiktatott főesperes-plébánosa. Hozzátette: a férfiakból álló imaközösség mozgalma 2021-ben Horvátországban indult, s azóta számos országban gyökeret vert. Erdélyben Csíksomlyó és Székelyudvarhely után most Gyergyószentmiklóson is megszervezik a találkozókat.
– Az oltáriszentséget is a helyszínre visszük, hogy még méltóságteljesebb legyen az imádkozás. A térden állva végzett szentolvasó-találkozóra nemcsak a gyergyószentmiklósi, hanem a környékbeli települések férfiait is várjuk
– jegyezte meg az esperes-plébános.

