Idén is folytatják a tevékenységük kiterjesztését

HN-információ
Tavaly is számos programot szervezett a megyei önkormányzat által fenntartott Gyergyó­szárhegyi Kulturális és Művészeti Központ, ezek mellett pedig új rendezvényekkel igyekeztek gazdagítani tevékenységüket. Az intézmény igazgatója, Kolcsár Béla lapunknak elmondta, nagyon fontosnak tartották, hogy ne csak Szárhegyre, hanem Gyergyószék egészére kiterjesszék rendezvényeiket, ezt pedig idén is folytatnák. [caption id="attachment_84049" align="aligncenter" width="1000"] Kolcsár Béla. Ugyanolyan lendülettel folytatják a munkát Fotó: Kertész László[/caption] Két új programmal gazdagította tavaly tevékenységi körét a Gyergyószárhegyi Kulturális és Művészeti Központ: gyermekkoncerteket szerveztek a térség településein, ugyanakkor különböző gyermekszínházi és bábelőadásokkal igyekeztek kikapcsolódást nyújtani a kicsiknek. Kolcsár Béla igazgató rámutatott, az intézmény alapszabályzatába nemcsak a képzőművészeti tevékenységet foglalták be, a gyergyói kulturális élet koordinálását is fontosnak tartják. – Több alkalommal is módszertani találkozót szerveztünk a térség kulturális intézményeinek vezetőivel, hisz nagyon fontos az összhang, ugyanakkor akár segíthetünk is egymásnak egy-egy rendezvény jobb lebonyolítása érdekében – részletezte az intézményvezető. Fontos megvalósításnak tartják, hogy – többéves szünetet követően – újraindították az intézmény honlapját, ahol most már virtuális galériát is megtekinthet a látogató. Kolcsár Béla kifejtette, a szakmai együttműködéseket is sikerült bővíteni, nagy volumenű kiállítást tartottak Bukarestben, emellett pedig igyekeznek figyelni minden korcsoportra, hisz nemcsak „kész” művészeknek, hanem iskolásoknak és egyetemistáknak is szerveznek táborokat, képzéseket. Az igazgató fontosnak tartja, hogy haladjanak a korral, ezért külön kiemelte azt a felújítási munkát, amelyet az intézmény székhelyén végeztek, illetve, hogy a fenntartó támogatásából egy multimédiás stúdió kialakítása érdekében eszközöket is vásárolhattak. – A képzőművészeti táborainkat természetesen megszervezzük, és az új programjainkat is folytatjuk – jegyezte meg 2019-et illetően Kolcsár, hozzátéve: főként a megyenapok és a pápalátogatás alkalmával szervezett programok jelentenek majd kihívást, ezekre kell jobban odafigyelniük. A központ értékes gyűjteménye sem fog a raktárban porosodni, hisz öt magyarországi helyszínre kaptak meghívást, hogy kiállítsák az alkotásokat. Kertész László


Hirdetés


Hirdetés
Hirdetés

Kövessen a Facebookon!