Idén is elérhetőek a Hóhányók

2018 óta minden télen, kiadós havazások után akcióba lépnek a Hóhányók Gyergyószentmiklóson: az önkéntes segítők telefonos egyeztetés után idősekhez és betegekhez látogatnak, ellapátolják a havat a kapujuk, udvaruk, otthonuk környékéről.

Boncina-Székely Szidónia
Idén is elérhetőek a Hóhányók
Hólapátolás. Ahol megvan az önzetlen, segítő szándék Fotó: László F. Csaba

Baráti beszélgetés közben, több évvel ezelőtt született az ötlet, hogy hólapátolással tegyük valamivel könnyebbé az idősek, betegek mindennapjait. 2018 óta minden télen meghirdetem a kezdeményezést – fogalmazott lapunk érdeklődésére Portik Csaba önkéntes. Elmondta: a közösségi oldalon közzétett bejegyzése alapján barátok, ismerősök jelezték neki, szívesen csatlakoznak, de civil szervezetek – az Inter Gyergyó Sportklub és a Fenyő Szövetség – is tevékeny részesei lettek a segítő szándéknak. A szívből jövő kezdeményezésnek a Caritas munkatársai is vitték a hírét, így jutottak el több idős, beteg emberhez a Hóhányók. 

– A hirdetésre reagálva egyedülálló idősek szomszédai, ismerősei is jeleztek, hogy szükség lenne hólapátolásra, de azt tapasztaltuk, hogy a következő évben már ők is bekapcsolódtak, így érett, növekedett a segítő szándék

– mondta Portik Csaba. A kezdeményező kiemelte: az esetleges visszaéléseket elkerülendő, a 0757–214484-es telefonszámot kell hívni: a beszélgetéskor időpontot egyeztetnek a házigazdával, és ehhez igazodva kopogtatnak be, felajánlva a segítségüket.

– Többször megtörtént, hogy idős nénik, bácsik ki akarták fizetni a segítséget, nem akarták elhinni, hogy valóban önkéntesen tettünk szívességet. Egészséges emberként számomra természetes, hogy segítek azoknak, akik nem tudják elvégezni ezt a fizikai munkát; jó érzés mindannyiunknak a köszönet és a hála

– összegzett Portik Csaba. 





Hirdetés
Hirdetés

Kövessen a Facebookon!