Hirdetés

Húszéves a Szent Erzsébet Idősek Otthona

HN-információ
Az intézmény fennállásának 20. évfordulóját ünnepelték tegnap a gyergyószentmiklósi Szent Erzsébet Idősek Otthonában, az esemény alkalmából ünnepi szentmisét és egy fényképkiállítást is tartottak. A szentmisét az idősek otthonának megálmodója, a gyergyóditrói származású, de az ausztriai Linzben élő dr. Vencser László kanonok, író, erkölcsteológus celebrálta, aki megjegyezte: minden egyes hazatérésekor örömmel tapasztalja, hogy az intézmény még tökéletesebben működik, mint annak idején. [caption id="attachment_39384" align="aligncenter" width="1000"]Szentmisével ünnepelték az évfordulót Szentmisével ünnepelték az évfordulót[/caption] Láttuk az idősek helyzetét a változást követően, és már akkor felmerült a gondolat, hogy a gyermekotthonok mellett szüksége lenne az egyházmegyének egy idősek otthonára – emlékezett vissza a kezdetekre, a Szent Erzsébet Idősek Otthonának kápolnájában tartott szentmisét celebráló dr. Vencser László. Mint mondta, az akkor meglévő otthon kibővítésének ötlete is felmerült, a linzi barátok azonban azt mondták: új otthont kell építeni, és rábízták a helyszín kiválasztását. Az alapkövet 1991. október 5-én tették le, 1996. szeptember 18-án pedig ünnepélyesen átadták az épületet. Vencser szerint a húsz év bizonyosságot jelent arra, hogy nemcsak megalkotni, hanem folytatni is sikerült az elképzeléseket, majd Maximilian Aichern nyugalmazott linzi püspök üdvözletét adta át a jelenlévőknek, aki szintén támogatta az intézmény létrejöttét, ugyanakkor Márton András, a Caritas jelenlegi vezetője is köszönetét fejezte ki. – Vannak olyan pillanatok az életben, amikor vissza kell tekintenünk a múltra, és az emlékekből erőt merítve megyünk tovább. Számunkra ez nemcsak egy munkahely vagy egy intézmény, hanem ahogy a nevében is szerepel, otthon – fogalmazott Magyari Vencel, a Szent Erzsébet Idősek Otthonának igazgatója. Az intézményvezető köszönetet mondott mindazoknak, akik hozzájárultak az otthon létrejöttéhez, hozzátéve: rendkívül fontosak voltak az elmúlt két év felújítási munkálatai, a továbbiakban pedig a szolgáltatások formáját és jellegét is alakítani kell. Szász János plébános, a Caritas egykori igazgatója prédikációjában Árpád-házi Szent Erzsébet erényeire hívta fel a figyelmet, mondván, követendő példa kell legyen számunkra. A szónoklatban a szeretetről, a vidámságról és az irgalmasságról esett szó, Szász János pedig kiemelte: egy otthon életét is alakítani lehet a szeretet által. A szentmise végén a jelenlévők – köztük az Ausztriából érkező vendégekkel – a kivetítőn egy, az otthonról, annak lakóiról és az őket gondozó ápolókról szóló összeállítást tekinthettek meg. „Minden arc mögött ott van egy élet” – fogalmazott a filmben Kiss Gabriella mentálhigiénés szakember, mondván, fontos, hogy a lakók igazi családias hangulatban éljék mindennapjaikat. Annak idején 40 lakóval indította tevékenységét az intézmény, ma pedig 150 idős személyt gondoznak nap mint nap. A folyosó falain egy fényképkiállítást is megtekinthettek a jelenlévők, mely által az elmúlt húsz év fontosabb pillanataiba nyerhettek betekintést. Kertész László


Hirdetés


Hirdetés
Hirdetés

Kövessen a Facebookon!