Hálát adtak és ünnepeltek szárhegyen: Káposztavásár és fesztivál

HN-információ
Hagyományokat elevenítettek fel és hálát adtak a bő káposztatermésért – megtartották hétvégén a Híres Szárhegyi Káposztavásárt és Fesztivált. Nagy sikere volt a szárhegyi káposztának, nyersen és főve is nagyon sokan kóstolták meg azt. Aháromnapos fesztivál legnagyobb érdeklődésre számot tartó programjait szombaton tartották. Reggel megnyitón köszöntötték a résztvevőket, majd szekerekkel vonultak a káposztásföldre. Ott a hagyományos káposztavágást mutatták be, a gazdát székely ruhás fiatalok segítették, akik élő zene kíséretében énekszóval, tánccal tették vidámabbá az eseményt, galambast is kínálva a jelenlevőknek. Nem maradt el az alkudozás sem, hiszen valamikor így cserélték egyéb javakra a termést a községben. – Az ősök, a hagyományok, a káposzta tiszteletéről szól ez a rendezvény, hálát adunk a termésért, amely a helyi termelőknek gazdasági fellendülést is jelenthet, ha sikerül olyan káposztát termeszteni, amely megfelel a piac elvárásainak – mondta Danguly Ervin polgármester. Megjegyezte, összekötik a kellemest a hasznossal, s így jön létre évről évre a színvonalas fesztivál, amelyre nagyon sok vendég érkezik a környékbeli településekről és Magyarországról is. Visszatérve a vásártérre, elkezdődött a főzőverseny, amelyen természetesen a főszerepet a szárhegyi káposzta kapta, melyet a szervezők biztosítottak a részt vevő csapatoknak. Gyermekek számára vetélkedőt szerveztek, mellyel szintén a hagyományokra hívták fel a figyelmet. Régen a gyerekek ruházatát is legtöbbször a káposzta árából vásárolták meg, káposztavágáskor nagyobb értékű ajándékot kaptak a gyerekek, újakra a következő káposztavágásig várni kellett, ezért is mondták: egy szót se káposztavágásig. Ezt is felelevenítették a fesztiválon. Egész nap sokféle programot tartottak, gyorsan fogyott az ingyen kóstoló, s több ezer töltelék is elkelt. Délután a Bagossy Brothers Company koncertjére várták az érdeklődőket. A vásáron idén is beszerezhették az eltevésre szánt káposztát az érdeklődők, akár egészben, akár sarvalva is kérhették, sőt hasznos tanácsokat is kaptak a savanyításra vonatkozóan. Lukács Géza termelő részletesen elmagyarázta, milyen hőmérsékleten érdemes savanyítani s milyen hozzávalókra van szükség ahhoz, hogy karácsonyra tökéletes legyen a savanyú káposzta. A Szárhegyi Káposztatermelők Egyesületének elnöke elmondta azt is, idén későn tudták ültetni a káposztapalántát a nyár eleji esős időjárás miatt, szeptemberben pedig, amikor fejesednie kellett volna, akkor szárazság volt, így öntözni kellett. Kevesebb káposzta lett, mint tavaly, de a kedvezőtlen időjárás nem ment a minőség rovására, a káposzta íze megfelelő. – Az ember megérdemli, hogy a legjobbat kapja, ha lehetősége van rá – fogalmazott Lukács Géza arra a kérdésre válaszolva, hogy miért érdemes a szárhegyi káposztát választani. Mint kifejtette, ez a vékony levelű káposzta már karácsonyra megfelelő lesz, egy fejből akár harminc tölteléket is lehet készíteni, és nagyon kellemes íze van. – Ez a káposzta háromszáz év alatt kifinomult, letisztult, ezt próbáljuk tovább vinni, hogy a következő generáció is megismerhesse, milyen az igazán jó káposzta – mondta a termelő.

Lázár Hajnal

A hagyományos káposztavágást elevenítették fel. Munka és jókedv                                                    fotó: Lázár Hajnal


Hirdetés


Hirdetés
Hirdetés

Kövessen a Facebookon!