Haladékot kaptak
Újabb közbeszerzést ír ki a gyergyószentmiklósi városháza a városi hulladékgazdálkodásra, ennek előkészületeivel foglalkozott az önkormányzati testület soron kívüli ülésén.
Megüresedettnek nyilvánították a tanácsülésen Csergő Ottó városi tanácsos helyét, miután két héttel ezelőtt lemondott tisztségéről. A költségvetést is módosították, a húszmillió lejes hitel újraütemezéséhez fogadták el az utolsó pénzátcsoportosításokat. A pénzügyminisztérium jóváhagyása után nem öt, hanem tíz év alatt kell törleszteni a beruházások önrészének biztosításához igényelt hitelt, ez jelentősen csökkenti a költségvetésre rótt terhet. Ráadásul egy év türelmi időt is kapott a város, így a következő 12 hónapban nem kell a részleteket fizetni, több pénz marad újabb beruházásokra.
Az ülésen a költségvetésbe foglalták a kórháznak érkező 1,8 millió lejt, ebből eszközök beszerzését finanszírozzák az egészségügyi intézmény számára.
Októberben lejár a városi hulladékgazdálkodási szerződés, közbeszerzést írnak ki a tevékenység folytatására. Ennek egy év lesz az időtartama, de akár kevesebb is, ha időközben a remetei központban is elindul a begyűjtés. Az új közbeszerzés lezárta után megoldódik a textilhulladék-begyűjtés kérdése is: a mellékgazdaság udvarán terveznek gyűjtőhelyet kialakítani, ahol majd leadható a külön válogatott, tiszta vagy szennyezett textilhulladék.

