Hirdetés

Gyümölcsöző testvérkapcsolatok

HN-információ
Kisbuszt adományozott Gyergyó­csomafalva önkormányzatának a Pest megyei Dány község, a járművet néhány ottani vállalkozó összefogásának köszönhetően használhatják a csomafalviak. A község polgármestere, Márton László Szilárd lapunknak azt mondta, jó célokat szolgál majd az autó. [caption id="attachment_47641" align="aligncenter" width="1000"] Kisbusz Csomafalvának. Hiánypótló adomány Fotó: Gyergyócsomafalvi önkormányzat[/caption] Még az év elején volt egy testvértelepülések közötti turisztikai konferencia Csomafalván, ahol Márton László Szilárd polgármester megemlítette: nem egyszerű dolog egy önkormányzatnak kisbuszt vásárolnia. A dányiak megjegyezték a településvezető kijelentését, és egy vállalkozói csoport összefogásának köszönhetően kisbuszt adományoztak Csomafalvának. A polgármester elmondása szerint a jármű jó célokat szolgál majd: az önkormányzati feladatok segítése mellett, a civil szervezetek is használhatják. Egy másik testvértelepülés ajándékának is örülhet Csomafalva: Márton László Szilárd felhívta a figyelmet arra, hogy immár kilencedik éve a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Baktalórántházáról kapott virágok, főként árvácskák díszítik a község köztereit, de a plébánia és az iskola részére is jut belőlük. A testvérkapcsolatokról a polgármester lapunknak azt mondta, fontos egymás világának megismerése, ugyanakkor a turisztikai lehetőségek sem elhanyagolandók. Hozzátette, az egyik legfontosabb szempontot az képezi, hogy a testvértelepülésekkel közösek a nemzeti és kulturális értékek, éppen ezért sosem gondoltak arra, hogy nyugati települést, amolyan „gazdag nagybácsit” keressenek fel a testvérkapcsolat létesítése szándékával. Amint azt korábban lapunkban olvashatták, Csomafalva – hét testvértelepülésével közösen – hamarosan turisztikai katalógust ad ki, amelynek előkészületeiről a polgármester közölte, jó ütemben zajlik a munka, s bár van két település ugyan, amelyik kicsit lemaradt, de hamarosan ők is felzárkóznak. Arra a kérdésre válaszolva, hogy van-e kilátás a testvérkapcsolatok sorának bővítésére, Márton László Szilárd közölte: nem terveznek újakat, és noha elképzelés lenne, egyelőre még nem lehet konkrétumokról beszélni. Kertész László


Hirdetés


Hirdetés
Hirdetés

Kövessen a Facebookon!