Főzzön a fenyők árnyékában, a borvízforrások szomszédságában!

HN-információ
Második kiadásához érkezett a multikulturális, művészeti és gasztronómiai borszéki fesztivál. Mától benépesül a sípálya környéke, három napig programok kavalkádját kínálja az idei Borszék Bogrács Fesztivál. Egyik kiemelkedő eseményünk a vasárnapi főzőverseny, amelyre a nevezést vasárnap reggel zárják le. Már a tavaly megtapasztalhattuk, hogy a Borszék Bogrács Fesztivál kiemelt programja a főzőverseny. Az idei vetélkedőt vasárnap tartják 10–15 óra között. Az érdeklődés máris óriási, hiszen az eddig jelentkezett csapatok száma meghaladja a kéttucatnyit. A vetélkedőre jelentkezni még mindig nem késő, vasárnap reggelig bárki megteheti azt. A nevezéshez kövessék a közösségi oldalon létrehozott eseményben szereplő utasításokat, amely a nevezési űrlap kitöltési útmutatóit is tartalmazza. Ugyanitt található a verseny szabályzata is. Fontos tudni, a jelentkezés érvényesítéséhez 150 lejes nevezési díjat kell fizetni, ezt a helyszínen lehet megtenni. A fesztiválon a gasztronómiai vetélkedő „előjátékát” a kulináris világok szombati bemutatója adja. Ennek során 10 nemzeti kisebbség nyújt ízelítőt hagyományos konyhájukból a sípálya környékén kialakított bográcsok küzdőterén. A vasárnapi vetélkedőre bárki benevezhet, a háromtagú csapatoknak egyetlen, szabadon választott bográcsos ételt kell főzniük – legkevesebb 20 adagnyit. A zsűrizésnél számítani fog többek között a recept eredetisége, a szakmai hozzáértés, a tálalás esztétikája, a megadott tematika betartása, és természetesen az ízvilág. A nemzetközi gasztronómiai versenyek szabályzatának megfelelően a sorrendet az egyes zsűritagok által adott pontszámok átlaga határozza meg. A zsűrit Cosmin Dragomir, a GastroArt blog szerzője, Cristian Tabără neves televíziós szakember, illetve Konyari Sándor magyarországi mesterszakács alkotja, a díjakat pedig támogatók ajánlják fel. Ha bárkinek bármilyen kérdése merülne fel a főzőverseny vagy a fesztivál kapcsán, azt felteheti az esemény Facebook-oldalán (www.facebook.com/CeaunBorsecFestival/), vagy a dordeborsec@gmail.com címen. A kulináris és zenei kínálattal kecsegtető Borszék Bogrács Fesztivál programkínálatában a mul­ti­kulturalitás és a kultúra egyaránt fontos elem, emellett pedig filmvetítések, tánc, különböző sportesemények, kiállítások, fotós és kerékpáros túra is szerepel a programban, amelyet ugyancsak a Facebook-oldalon lehet tanulmányozni. HN-információ


Hirdetés


Hirdetés
Hirdetés

Kövessen a Facebookon!