Hirdetés

Főzőversenyre várják a jelentkezőket

HN-információ
Idén hatodik alkalommal szervezik meg a gyergyószentmiklósi városnapok alkalmából a Kárpát-medencei Disznótoros Főzőversenyt, és harmadik alkalommal tartják a Forraltbor-készítő versenyt. Pál Lóránt szervező sajtótájékoztatón azt mondta, a rendezvény nyitott bármely baráti társaság, közösség, civilszervezet, cég számára, várják a jelentkezőket. Eddig már több mint 10 csapat jelezte részvételi szándékát. A résztvevők több feltételnek kell eleget tegyenek, egy csapat például készíthet többféle ételt is, azonban lényeges szempont, hogy a disznóvágások, disznótorok alkalmával készülő hagyományos ételek legyenek azok. A szükséges alapanyagokat a csapat kell biztosítsa, és nagyon lényeges, hogy ezek a hozzávalók ne legyenek károsak az egészségre. Az elkészült ételt adomány fejében kínálhatják a közönségnek. A Forraltbor-készítő versenyen 18 éven aluliak nem vehetnek részt, a csapatoknak pedig felelősséget kell vállalniuk az általuk készített italért. Sátrat, asztalt, padot, tűzifát, szemetest a szervezők biztosítanak. Fontos tudnivaló még, hogy a sátrak díszítését is díjazni fogják, emellett pedig kisebb kreatív vetélkedők is lesznek, melyeket nem akarnak elárulni a szervezők, hogy meglepetés legyen, példaként azonban megemlítették, keresni fogják például a leghosszabb fakanállal kevergető csapatot. Elismert szakemberekből álló zsűri értékeli majd a csapatok főztjét és italait is. Mindkét eseményt december 5-én, szombaton a sétálóutcában szervezik, az ott lakók megértését kérik a programok ideje alatt. A versenyre december 3-ig várják a jelentkezőket, a jelentkezési lap kitölthető a szentmiklosnapok.gymk.ro honlapon. Tavaly egyébként közel ötven csapat vett részt a főző-, illetve forraltbor-készítő versenyen, a szentmiklósi résztvevők mellett Magyarországról, illetve székelyföldi településekről is voltak nevezők, a városlakók és vendégek körében pedig igen népszerű volt mindkét rendezvény.


Hirdetés


Hirdetés
Hirdetés

Kövessen a Facebookon!