Folytatódik a munka

HN-információ
Hosszas szünet után ismét munkába fogtak a gyergyó­szent­mik­lósi Csodavilág napköziben: folytatódik az épület felújítása és bővítése. A statikai megerősítést követően beépítik a tetőteret, új termeket alakítanak ki és a földszinti részt is teljesen rendbe teszik. [caption id="attachment_76374" align="aligncenter" width="3968"] Statikai megerősítés után újraindul a korszerűsítés. Sok a tennivaló Fotó: Lázár Hajnal[/caption] Több mint két évvel ezelőtt láttak hozzá a Fogarassy Mihály Általános Iskolához tartozó ceruzakertes napközi felújításához. A munka azonban hamar abbamaradt, hiszen a falak megbontásakor kiderült: az épület sokkal rosszabb állapotban van, mint arra számítottak a szakemberek. Több közfal nem bírta volna meg azt a terhelést, amit a tetőtér beépítése jelent, akár meg is omolhattak volna. Ezért a munkát leállították, újratervezésre, a költségek újraszámítására volt szükség, és új közbeszerzési eljárásokat is ki kellett írni. A felújításra kormánytámogatást nyert a város, és emiatt több, kormányhoz tartozó intézménytől is jóváhagyásra volt szükség, hogy az előre nem látott munkát elvégezhessék. – Az önkormányzatnak mostanra sikerült elérnie, hogy minden jóváhagyás, terv, pénz és a kivitelező is meglegyen, s újra elkezdődhessen a munka – mondta Fórika Krisztina, a városháza szóvivője. Kifejtette, jelenleg helyi cég munkatársai végzik el azt a munkát, ami nem szerepelt a felújítás terveiben: megerősítik a tetőszerkezetet, tartógerendákat cse­rélnek, ahol szükséges. 363 ezer lejbe kerül a kivitelezés ezen része, s a tervek szerint két hónap alatt végzik majd el. Ezt követően folytatódhat az eredeti beruházás, amely a napközi felújítását és bővítését célozza, erre még 2015 őszén hagyott jóvá 794 ezer lej támogatást a kormány. Amint elkészül az épület, a beépített tetőtérben új termek várják majd a gyerekeket, s a földszinti termeket is teljesen felújítják. A küszöbön álló tanévben azonban még a Pitypang Óvodaközpontba kell járjanak a Csodavilágba beíratott gyerekek. Lázár Hajnal


Hirdetés


Hirdetés
Hirdetés

Kövessen a Facebookon!