Fiatalos lendülettel folytatják a munkát

HN-információ
Eredményes évet zárt a Gyergyó Területi Ifjúsági Tanács (GYTIT), hisz olyan projekteknek született meg az eredménye, amelyeket évek óta építgetnek – összegzett lapunk kérdésére a szervezet elnöke, Erős Levente. Hozzátette: az idei célt természetesen az elindított programok folytatása képezi. Nagyon jó év volt a 2018-as, az egyetlen nehézség pedig a pályázatok terén adódott, hisz nem sikerült mindegyiket megnyerni – állítják a GYTIT-nél. Ennek ellenére nem csüggednek, mondván, év végére minden eltervezett programot megvalósítottak. Új rendezvénynek számított a nagy népszerűségnek örvendő túlélőtábor, emellett pedig a fiatalok zenei nevelésére is igyekeztek nagyobb hangsúlyt fektetni az elmúlt évben. Több ifjúsági képzést is tartottak, ugyanakkor a különböző együttműködések is jól alakultak 2018-ban. Az ifjúsági szervezet elnöke, Erős Levente rámutatott: három éve van folyamatban egy – Gyergyószék egészére kiterjedő – ifjúságkutatás, amelynek az adatgyűjtési részén túl vannak, jelenleg pedig azok feldolgozása zajlik. – Célja, hogy képet kapjunk a fiatalság helyzetéről, elvárásairól, illetve jövőbeli elképzeléseiről, hogy minderre alapozva szakemberek be­vonásával olyan ifjúsági stratégiát dol­gozhassunk ki, amelyet iskolák, kü­lönböző szervezetek, vagy éppen intézmények is használni tudnak a továbbiakban – részletezte Erős. A középiskolásokat követően a főisko­lát végzetteket, valamint a fiatal családosokat és a munkavállalókat célozzák meg, hogy az általuk adott in­formációkkal kiegészítve ingyenesen elérhető kiadványt hozzanak létre. Az idei évet illetően megjegyezte, mivel nagyban függenek a pályázatoktól, ezért a civil szférában nem egyszerű tervezni, azonban mindenképp igyekeznek megtartani a hagyományos programokat, mint ahogy a tavaly elindított projekteket is folytatnák. Kertész László


Hirdetés


Hirdetés
Hirdetés

Kövessen a Facebookon!