Felkészültek a legváratlanabbra

Földrengés és ebből fakadóan tűz volt Gyergyószentmiklóson kedden délelőtt, – az itt tartott szimuláció részeként. A hatóságok az ilyen gyakorlatokkal igyekeznek a lakosságot felkészíteni arra, hogy tudják, éles helyzetben, egy esetleges szerencsétlenség idején mi a teendő.

Hegyi Zsuzsánna
Becsült olvasási idő: 3 perc
Felkészültek a legváratlanabbra
„Földrengés” után az iskolaudvaron. Összehangolt mentés Fotó: Hegyi Zsuzsánna

Katasztrófavédelmi gyakorlatot tartottak Gyer­gyószentmiklóson a Hargita Megyei Olt Sürgősségi Esetek Felügyelőség irányításával. A Fogarasy Mihály Műszaki Líceumban és a szomszédos, azonos nevet viselő általános iskolában 11 óra 20 perckor földrengést jelző szirénahang zendült. A gyermekek az iskolapadok alá, a tanárok az ajtófélfákhoz húzódtak meg, majd irányítással az udvarra menekültek. A gyakorlat részeként több diák „megsérült”, ugyanakkor egy teljes osztály az épületben rekedt. Őket a tűzoltók menekítették ki és a Vöröskereszt önkéntesei látták el, azonban további eltűnt személyekről is érkezett jelentés. Az ő keresésük erre kiképzett kutyával történt. 

– Fontos, hogy valódi vészhelyzetben mindenki tudja, kinek hol a helye, mi a sorrend. Ezért hasznosak ezek a közös mentőgyakorlatok

– mondta érdeklődésünkre Benkő Zsolt, Hargita Megye Hegyi- és Barlangimentő Közszolgálata kutyás egységének vezetője. – A keresés épülettérkép segítségével történik, kutyáink minden nyílt területen, lavinában és épületben is ki vannak képezve keresésre – tette hozzá.


Cikkünk a hirdetés után folytatódik!

Hirdetés


A gyergyószentmiklósi hegyimentő közszolgálat városi környezetben, ilyen összetett gyakorlaton első alkalommal vett részt.

– Mivel a hegyimentő egység nincs kiképezve földrengést ért épületből való mentésre, ezért a sérült elszállítása volt a feladatunk

– tájékoztatott Simon László, a közszolgálat vezetője.
A szimulációt lebonyolító Olt Sürgősségi Esetek Fel­ügyelőségének szóvivője, Alina Ciobotariu elmondta, a keddi gyakorlatba a Gyergyószentmiklósi Vöröskereszt, a hegyimentő közszolgálat, a helyi és az állami rendőrség, a helyi polgárvédelem, a tűzoltóság és a mentőegységek is bekapcsolódtak. Emlékeztetett, hogy a napokban Buzău megyében egy, a Richter-skála szerinti 5,4 erősségű földrengés volt, ugyanakkor több helyen árvíz is pusztított. 

Felkészültek a legváratlanabbra

– A katasztrófák többsége kiszámíthatatlan, váratlanul érheti a lakosságot, ezért nagyon fontos, hogy az emberek tisztában legyenek azzal, hogy mi a teendő egy esetleges földrengés alkalmával

– hangsúlyozta a szóvivő.
A gyakorlatsor részeként tűz volt egy gyergyószentmiklósi húsüzemben. Az ott dolgozókat menekítették ki az épületből, majd a szimuláció után újra megszólaltak a szirénák – ezúttal a katasztrófahelyzet végét jelezve.



Hirdetés


Hirdetés
Hirdetés

Kövessen a Facebookon!