Előadás a kenyér útjáról
Egy újabb bábelőadás bemutatójára készül a gyergyószentmiklósi HalVirág Bábszínház. Az Aranybúza című produkció népmese-feldolgozás, mely a kenyér útját mutatja be, Muppet-állatbábok szerepeltetésével és népzenei aláfestéssel.
Fél éve dolgozik a HalVirág Bábszínház legújabb produkcióján. A veres tyúkocska meséjét Az aranybúza című bábelőadásban dolgozták fel. Ennek bemutatóját március elsején tartják a Bábudvarban. Borsos Virág, a társulat vezetője sajtótájékoztatón számolt be arról, hogy a bábelőadás története a kenyér útját követi nyomon, azt, hogy a kis búzamagból hogyan készül el a kenyér.
– Érdekesség, hogy ebben az előadásban Muppet-bábok szerepelnek. Nagyobb korosztálynak már játszottunk óriás Muppetekkel, de a kisgyerekeknek ez lesz az első. Úgy gondolom, érdekes lesz számukra, hogy valósághűen mozgatható a bábok szája is
– tette hozzá Borsos Virág.
A tanító bábelőadás zenéjét Molnár Szabolcs szerezte, a szövegét Moşu Norbert írta, rendezője pedig Tamás Boglár.
Az előadás a Gyergyószárhegyi Kulturális és Művészeti Központ közreműködése, valamint a Nemzeti Kulturális Alap és Hargita Megye Tanácsa támogatásával jött létre.
A szombati bemutatót követően a térség településeire viszik el a bábelőadást. Várhatóan iskolákban, óvodákban láthatja majd a közönség a félórás előadást.