Egészséges finomságokat készítenének

HN-információ
Az egészséges táplálkozást népszerűsítené a gyerekek körében a gyergyószentmiklósi Vaskertes Általános Iskola, éppen ezért konyhát rendeztek be. A szükséges eszközöket Hargita Megye Tanácsának támogatásával vásárolták meg. [caption id="attachment_59401" align="aligncenter" width="720"] Készül a palacsinta. Konyhát rendeztek be a diákoknak fotók: Nagy Levente[/caption] A hétköznapitól eltérő tevékenység zajlott a minap a Vaskertes Általános Iskola egyik termében: kötényben sürögtek-forogtak a hetedikes diákok, sütőtököt vágtak, palacsintát sütöttek. Az újonnan vásárolt konyhai berendezést próbálták ki. Korpos Andrea tanárnő elmondása szerint a gyerekek ötletét valósították meg. – Festészetet, szobrászatot tanítok délutáni foglalkozásokon, s többször előfordult, hogy ilyenkor egészségtelenebb ételeket hoztak a gyerekek. Felmerült, hogy mi ennek az oka, hogyan lehetne egészségesebben táplálkozni. Több beszélgetés után arra a következtetésre jutottunk, hogy amit mi készítünk, tudjuk, mi van benne, az biztosan egészségesebb, innen pedig jött a gondolat, hogy miért ne készíthetnénk az iskolában közösen egészséges finomságokat – mondta a pedagógus. Az intézmény vezetőjének javaslatára pályázatot nyújtottak be a Hargita Megye Tanácsa által kiírt ifjúsági tevékenységeket támogató programba, azzal a reménnyel, hogy sikerül kis konyhát berendezni, amit évről évre bővíthetnek majd. A Vaskertes Egyesület pályázatát sikeresen bírálták el, 3000 lej támogatást kaptak az elképzelés megvalósítására. Az egyesület 800 lej önrészt adott a megnyert összeghez, s így vásároltak elektromos főzőlapot, kés- és edénykészleteket, konyhai eszközöket, valamint a sütéshez-főzéshez szükséges néhány alapélelmiszert. A hetedikesek Jánossy Alíz, a Székely Konyha felelős szerkesztője vezetésével sütöttek palacsintát, felavatva az új konyhát. A szerkesztő elismerésre méltónak tartja, hogy anyagi forrásokat kerestek jól felszerelt konyha létrehozására, hogy a tevékenység jó körülmények között való zajlásához. – A Vaskertes konyhájában minden van, ami az oktatáshoz szükséges: elektromos főzőlap sütővel együtt, munkaasztal, edények és egyéb eszközök. Rátermett, fiatal, lelkes tanárnő vállalta a konyhai tevékenység vezetését és a palacsintasütéssel egybekötött avatón kiderült, hogy érdeklődő diákokban sincs hiány – fogalmazott. A diákok akár minden héten el tudnának képzelni közös sütés-főzést – mondják. Az ünnepekre készülve azt tervezik, hogy a kis konyhában sütik majd meg s díszítik a karácsonyi vásárra szánt mézeskalácsot. A jövőben szeretnék tovább bővíteni a konyha felszereltségét. Nagy Levente


Hirdetés


Hirdetés
Hirdetés

Kövessen a Facebookon!