Hirdetés

Buddhista kolostorban helyezték el az emléktáblákat

HN-információ
Meglepetés-fogadtatásban részesítették az Erdélyi Kárpát-Egyesület (EKE) gyergyói fiókjának azon négy tagját, akik vállalták, hogy emléktáblát helyeznek el Erőss Zsolt és Kiss Péter hegymászók emlékére a Kancsendzönga lábánál. Hétfőn este családtagok, barátok, túratársak várták a Nepálból érkezőket a Rozmaring vendéglő­ben, az eseményen jelen volt Nagy Zoltán, Gyergyószentmiklós polgármestere is. Az érkezők röviden beszámoltak útjukról, többek közt arról is, hogy a két emléktáblát Sherpa Gaun faluban egy buddhista kolostorban helyezték el a helybéliek javaslatára. Megható pillanatok részesei lehettek mindazok, akik ott voltak hétfőn este a Rozmaring vendéglőben a Nepálból hazatérő EKE-tagok fogadásán. A kis csapat arra vállalkozott három héttel ezelőtt, hogy elviszi azt a két emléktáblát a Kancsendzönga déli alaptáborába, amelyet az EKE gyergyói fiókja készíttetett Erőss Zsolt és Kiss Péter hegymászók tiszteletére. Méltó helyre került a két emléktábla A küldetést a négyfős csapat sikerrel teljesítette, az emléktáblákat az eredeti elképzeléshez képest viszont nem a szabadban, hanem egy buddhista kolostor belső falán helyezték el. – Az egyik teherhordónkról kiderült, hogy segédláma az egyik buddhista kolostorban, ő javasolta, hogy elintézi, a két tábla itt kapjon helyet – számolt be Köllő Zsolt, a csapat vezetője. Elmondta, úgy véli, nem véletlen, hogy a sors őket éppen ehhez a kolostorhoz vezérelte, hiszen ezáltal méltó helyre, és főleg a helybéliek által őrzött területre került a két emléktábla. Azt is elmondta, hogy Nepál azon a vidékén élő limbu kisebbségnek hasonló temetkezési szokásaik vannak, mint nekünk, ők is emléktáblát állítanak elhunyt szeretteik emlékére. A hazatérők kifejtették amellett, hogy csodálatos vidéken jártak, lelkiekben, szellemiekben gazdagodva tértek haza, hiszen ilyen hosszú út során elkerülhetetlen a befelefordulás, az önvizsgálat. Beszámoltak arról is, hogy útjuk során semmi olyan nehézséggel nem találkoztak, amit ne tudtak volna helyben és rögtön megoldani, voltak viszont olyan megható élményeik, amiket csak ott lehet megtapasztalni. Többek közt beszámoltak arról, hogy több olyan helybélivel is találkoztak, akik ismerték Erőss Zsoltot, találkoztak és beszéltek vele. Letették az alapjait az Erőss Zsolt- emléktúráknak – Nevettünk, sírtunk, izzadtunk, tanultunk, fejlődtünk; a két hét alatt, amit a hegy közelségében töltöttünk annyi impulzus érte a lelkünket, ami csak az épülésünkre szolgált – közölte Köllő Zsolt. Elmondta, túl a belső épülésen, úgy véli, letették az alapjait az Erőss Zsolt-emléktúráknak, továbbadták azt a szikrát, amit a Hópárducként tisztelt hegymászó még Kőrösi Csoma Sándortól kapott. – Sokszor emlegette Zsolt, hogy Kőrösi Csoma Sándortól kapta azt a szikrát, ami a Himalája közelébe vitte, mi tőle vettük át ezt, és bízom benne, hogy nekünk is sikerül átadni az utánunk következő generációnak – szögezte le a csapat vezetője. Kifejtette, az EKE honlapján, illetve a közösségi oldalukon megosztják a teljes útvonal koordinátáit, beleértve a kis buddhista kolostor GPS-koordinátáit is, így bárki könnyedén végigmehet azon az útvonalon, amelyiken ők jártak. Köszönet az EKE és a város nevében A csapat áldozatvállalását Vadász-Szatmári István, az EKE gyergyói fiókjának elnöke köszönte meg, elmondva, büszkék rájuk, mert nem sok beszéddel, hanem tettekkel bizonyították, képesek megvalósítani, amit vállaltak. – Büszkék vagyunk rátok, noha tudtuk, hogy amit vállaltok, azt véghez is viszitek, akárcsak ő – szögezte le Vadász-Szatmári Erőss Zsolt vállalásaira utalva. Gyergyószentmiklós város nevében Nagy Zoltán polgármester mondott köszönetet a négyfős csapatnak, kifejezve meggyőződését, hogy jól döntött a városvezetés, amikor támogatta az EKE emléktábla-állító projektjét. – Erőss Zsolt követeiként mosolyt és büszkeséget hoztatok nekünk, és azt kívánom, hogy továbbra is ezt az üzenetet közvetítsétek a város lakói felé – mondta az elöljáró. A négyfős csapat utazását a helyi és a megyei önkormányzat, valamint számos helyi vállalkozó támogatta. Jánossy Alíz


Hirdetés


Hirdetés
Hirdetés

Kövessen a Facebookon!