Albu István tavaly december óta tölti be a gyergyószentmiklósi Figura Stúdió Színház igazgatói tisztségét, és elmondása szerint egyelőre próbál beilleszkedni az új szerepkörbe, igyekszik hozzászokni a környezethez. A sepsiszentgyörgyi születésű rendező a beszélgetés során többször is kitért a társulat értékteremtő szerepére, mondván, kisebb csodának számít a Figura léte – éppen ezért mindenki számára közös ügy kell legyen. – Mit jelent az ön számára a Figura igazgatójának lenni, hogyan éli meg az új szerepkört? – Számos dologgal foglalkoztam már színházon belül: voltam ügyelő, hangtechnikus, világosító, rendező, rendezőasszisztens, színész, az igazgatói szerep pedig mintha összefoglalná mindezt. Sosem éreztem késztetést arra, hogy színházigazgató legyek, de amikor tudomásomra jutott, hogy igazgatót keres a Figura, úgy éreztem, meg kell ragadnom a lehetőséget. A Figura kuriózum az erdélyi magyar színházak között: az egyedüli repertoárszínház, amelyet hivatalosan is kísérleti színházként tartanak számon. Büszkeség egy ilyen intézmény vezetőjének lenni, mert hivatását tekintve megegyezik azzal, amit személyesen is gondolok a színházról. – Honnan jött a késztetés, hogy megragadja a lehetőséget, és milyen tapasztalatokat szerzett a versenyvizsga során? – Az elmúlt néhány évben több előadást is alkalmam volt rendezni Gyergyószentmikló­son, amikor pedig lejárt a próbafolyamat, és haza kellett mennem Kolozsvárra, mindig hiányérzet maradt bennem. Úgy éreztem, mintha valami jót, értékeset hagynék itt, ezért mindig vártam a következő alkalmat, hogy visszajöhessek. Aztán kiírták a versenyvizsgát, és amint már említettem, valahogy természetes volt, hogy nekem meg kell pályáznom, éreztem, hogy nemcsak egy-két próbafolyamat idejére kell itt lennem a Figuránál. Nem igazán emlékszem, hogy milyen volt a versenyvizsga, talán mert tele voltam izgalommal. A menedzseri terv elkészítése igencsak megterhelő feladat, de a munka megerősített az elhatározásomban, és felkészülést biztosított az elkövetkező három évre. Miután a vizsgáztató bizottság nyilvánosságra hozta a terv értékelésének eredményeit, láttam, hogy a másik pályázó személyében egy „ősfigurást”, a színház volt igazgatóját tisztelhetem. Ebből is látszik, hogy a Figura nyomot hagy azokban, akik az évek során itt dolgoztak, és valamelyest késztetést ébreszt bennük a folytatásra. – Mennyire sikerült hozzászoknia az új munkakörhöz, és milyen nehézségekbe ütközött eddig? – Még nem jutottam odáig, hogy értékelni tudjam, konkrétan mit is jelent számomra ez a munka, vagy hogy sikerült-e hozzászoknom. Nagyon nehéz időszakba csöppentem bele, de az év vége és az év eleje minden színház életében ugyanolyan nehézséggel bír. A Figura összes alkalmazottja a segítségemre van, de más színházak vezetőitől is sok hasznos tanácsot kapok. Azt hiszem, sikerült elindulnunk egy ígéretes úton, és ennek reményeim szerint rövid időn belül látszata is lesz, sőt, bizonyos területeken már most is van. – A művelődési ház adminisztrálása, gondnoksága is a Figurára hárul. Mennyire nehezíti meg ez a munkát? – A ház adminisztrálása egyaránt jár előnyökkel és hátrányokkal, a legnagyobb gondot viszont az épület állapota jelenti. Figyelembe véve a problémák súlyosságát, a teljes felújítást tartom az egyedüli helyes megoldásnak. A Figura egymaga képtelen orvosolni ezt a helyzetet, de bizalommal tölt el, hogy a városvezetés is felismerte a problémát, és próbál megoldást keresni. – Két bemutatót is tartottak már idén. Milyen a társulattal való munka? – A székelyudvarhelyi Tomcsa Sándor Színházzal és az Udvarhely Néptáncműhellyel közösen hoztuk létre – Barabás Árpád rendezésében – az Ibusárt, és január közepén Botond Nagy rendezése nyomán bemutattuk az Anyegint. A két produkció még az előző menedzsment terve, csupán a lebonyolítás feladatai hárultak rám. Az Ibusár kapcsán fontosnak tartom kiemelni a három intézmény közti példaértékű együttműködést, amely reményeink szerint csupán kezdet a színházunk életében. Az Anyegin a Figura profiljába tökéletesen beilleszkedő alkotás, a rendező szavaival élve „poetikus installáció”, amely bátor kíváncsisággal nyúl Puskin klasszikus szövegéhez. A csapattal való munkáról érdemben a következő produkciónk bemutatója után fogok tudni beszélni: március végén tervezzük bemutatni a Phaedrát, amit már nagyon várok, hiszen ez lesz az első alkalom, hogy a teljes társulattal együtt dolgozhatok. – Mennyire tartja fontosnak a közönséggel való kapcsolatot, és milyennek találja a gyergyói közönség színházhoz való viszonyulását? – Gyergyószentmiklóson több mint harminc éve van jelen a színház, ez a tény pedig már önmagában is igazolja a gyergyóiak Figura iránti igényét és elhivatottságát. Természetesen, a színház létezését nem mindenki tartja fontosnak, vannak, akik kimondottan ellenzik, de ezek az emberek – bár néha hangosnak tűnnek – elenyésző számban vannak jelen a színházszerető közönséghez képest. Nem lehet, és nem is szabad senkire ráerőltetni a színházat, fontosnak tartom viszont megismertetni az intézmény közösségben végzett munkáját, ezáltal bővítve a színházszerető közönség körét. Hiszem, hogy mindenkiben megvan az igazi értékek iránti érzékenység, a Figura pedig ezt hivatott biztosítani. – Korábban többször is a közös ügy fogalmát hangsúlyozta. Kifejtené, hogy mire gondolt? – A Figurát kis gyöngyszemnek láttam, értéknek, ami a körülmények ellenére mindig megpróbált hű maradni a kezdeti hivatásához. Egy kísérleti színház létezése pedig egy ilyen kisvárosban, mint Gyergyószentmiklós, mindenképp különlegességnek számít. Az anyagi és emberi erőforrásokat figyelembe véve kisebb csoda, hogy a társulat egyáltalán létezik, működése az itt dolgozó emberek odaadásának tudható be. Mivel nagyon kevesen vagyunk, mindenkinek többféle munkát kell elvégeznie, de mindannyian hiszünk abban, amit a Figura képvisel. Ezt jelenti számomra a közös ügy. Meggyőződésem, hogy a lakosság számára is fontos a színház létezése, a városvezetés pedig „figurabarát”, ami lényeges szempont. Remélem, egyre többen fogják magukénak érezni a Figurát, egyre többünknek lesz közös ügyünk a társulat és a színház. – Melyek a társulat tervei az évad hátralevő részére? – Amint már említettem, a következő bemutatónk – Jean Ra­ci­ne: Phaedra – március végére várható, utána pedig párhuzamosan két produkciót igyekszünk létrehozni az évad folyamán: május végén Anyám cipői címmel Máthé Annamária egyéni műsorát láthatják majd a nézők, gyermeknapon pedig lesz még egy nagytermi előadás Csíki Zsolt rendezésében. A következő évadban, viszont még ebben az évben, októberben lesz színházunk legnagyobb volumenű rendezvénye, a Nemzetiségi Színházi Kollokvium tizenkettedik kiadása. Kertész László