Hirdetés

Bemutatták Garda Dezső új könyvét

HN-információ
Gyergyószentmiklós gazdasági-társadalmi élete az 1919–1933 közötti időszakban – ezt a címet viseli dr. Garda Dezső történész legújabb kötete, amelyet a Gyergyószentmiklósi Városi Könyvtárban mutattak be. Keresztes Csongor, a könyvtár igazgatója köszöntötte a könyvbemutatón összegyűlt érdeklődőket, majd a szerző életéről, munkásságáról beszélt. Mint elmondta, dr. Garda Dezső eddigi történészi munkája során 22 könyvet írt, emellett pedig szakfolyóiratokban is megjelent számos írása. Az intézményvezető úgy fogalmazott, Garda politikusként is maradandót alkotott, majd amikor 2008-ban politikai pályafutása véget ért, idejét és figyelmét teljes egészében a kutatásnak szentelte. A nemrégiben megjelent új kötetet Bajna György újságíró ismertette, a szerző erőfeszítését méltatta. „Lapról lapra rágja át magát az iratrengetegen és teszi közkinccsé a megsárgult lapokon őrzött tudást” – fogalmazott Bajna. Mint kifejtette, a könyvet olvasva megelevenedtek előtte Gyergyószentmiklós utcái, terei, egykori lakói, a szerethető kisváros történetei. A történész maga is felszólalt az eseményen. Mint elmondta, nem volt szándékában könyvbemutatót szervezni, mert úgy gondolta, nem lenne érdeklődés, ehhez képest meglepve tapasztalta, hogy sokan kíváncsiak a kötetre. „Olyan időket élünk, amikor az ilyen könyveket nem kedvelik, mert nem romantikus, túl tényszerű, pedig ez nagyon fontos, hiszen a történésznek kötelessége, hogy a múltat valahogy elővakarja, mert másképpen elfelejtődik” – véli dr. Garda Dezső. A bemutató végén a szerző dedikált. Lázár Hajnal


Hirdetés


Hirdetés
Hirdetés

Kövessen a Facebookon!