Az önkormányzaté lesz a fizetős parkolás

HN-információ
Az önkormányzat működteti majd Gyergyószentmiklóson a fizetős parkolás szolgáltatását – többek között erről döntött tegnap délutáni rendkívüli ülésén a képviselő-testület. Emellett a Gyervíz regionális vízszolgáltató ideiglenesen kinevezett vezetője tevékenységének meghosszabbítását is elfogadták. Egy kidolgozott dokumentációt tartalmaz a parkolásra vonatkozó határozattervezet, melynek kialakítása során azt vizsgálták, miként tudnák kiszámíthatóan szabályozni a városban újraindítani kívánt fizetős parkolást – részletezte Nagy Zoltán polgármester. A testület elfogadta a tervezetet, ezzel együtt pedig arra is rábólintott, hogy nem egy külsős céget bíz meg a szolgáltatás lebonyolításával, hanem „házon belül” igyekeznek működtetni azt. Nagy Zoltán kifejtette, létrehoznak a hivatalon belül egy, a köztéri parkolásokért felelős alosztályt, a határozattervezet elfogadásával pedig a többlépcsős parkolási rendszer kiépítését is el tudják kezdeni, amely első lépésben a parkolóórák megvásárlását jelenti. A parkolási szabályzat módosítását célzó tervezetnél elhangzott: egyelőre minden marad a régiben, a különböző parkolóhelyekért pedig majd csak a szolgáltatás elindítását követően kell fizetni. Az ülésen az új vízszolgáltató – amely a tervek szerint átveszi a Go Rt.-től a szolgáltatást – ideiglenesen kinevezett vezetőjét, Lukács Lászlót megerősítették tisztségében, folytathatja munkáját. A polgármester azt mondta, ez nem tart majd tovább hat hónapnál, amennyiben pedig hamarabb sikerül kinevezni az új vezetést, rövidebb is lehet ez az időszak. Mindezek mellett a város erdőalapjaiból kitermelt famennyiség értékesítési módjáról, valamint a Gyergyói Hoki Klubnak folyósítandó éves, 310 000 lejes támogatásról is az érintettek számára kedvezően döntöttek. Kertész László


Hirdetés


Hirdetés
Hirdetés

Kövessen a Facebookon!