Az emberjogi bírósághoz fordulnak

HN-információ
Több gyergyói középiskolában végzett fiatal is csatlakozott ahhoz a keresethez, amellyel az érettségin tapasztalt diszkrimináció ellen emelnek kifogást. Minél több a panasz, annál nagyobb hangsúlyt kap az ügy az emberjogi bíróságon – mondta Árus Zsolt kezdeményező. Évek óta hangoztatja a gyer­gyószentmiklósi Árus Zsolt, hogy diszkrimináció éri a magyar diákokat az érettségin, hiszen ugyanazért a diplomáért eggyel több vizsgát kell tenniük, mint román anyanyelvű társaik. Árus panasza végigjárta már a hazai igazságszolgáltatás minden lépcsőjét, e hónap elején pedig elkészült az a típuskereset, amit az Emberi Jogok Európai Bíróságára nyújthat be minden olyan magyar fiatal, aki a román írásbeli vizsga miatt nem kapott az idén érettségi oklevelet. Az elmúlt két hétben öt panaszt tettek postára – adja hírül közleményében Árus, a Székely Figyelő Alapítvány elnöke. Mint írja, idén is magas volt azoknak a száma, akiket az érettségi diszkriminatív jellege sújtott, a három gyergyószentmiklósi középiskola végzősei közül 43 fiatalnak nem sikerült a román írásbeli vizsgája. Az egész romániai magyarság viszonylatában pedig ez a szám jóval nagyobb. Árus hangsúlyozza, a panasztevés lehetőségének megteremtése csak az első lépés, de további fontos tennivalók is vannak. – Ennek a lehetőségnek a hírét el kell juttatni minél több érintetthez, meg kell győzni őket, hogy érdemes és fontos lépniük, illetve meg kell adni nekik az összes szükséges segítséget, hogy a panaszt maguk is postázzák. E célból folytatunk tájékoztató kampányt minden elképzelhető csatornán, illetve vállaljuk azt is, hogy a potenciális panaszosok kezébe kész keresetet adunk, nekik csak az a dolguk, hogy azt aláírják, utána a postázást (és az azzal járó költségeket is) az alapítványunk vállalja – fogalmaz a kezdeményező. Szülők, tanárok, szakmai és ifjúsági szervezetek, pártok segítségét is kéri ez ügyben Árus. Mint írja, tapasztalata szerint a frissen végzett fiatalok számára teljesen idegen a jog világa, ezért nem kis erőfeszítés nekik elmagyarázni, hogy mi is ez, mire jó, illetve, hogy nem jelent számukra semmiféle kockázatot vagy veszélyt. Egy egyszerű felhívás nem elegendő, hanem szükség van olyanokra, akik személyesen keresik meg és világosítják fel az érintetteket. – Szeretnénk köszönetet mondani annak a hat fiatalnak (egy tavaly és öt idén végzett), akik vállalták az úttörő szerepet, bíztak bennünk és nagyfokú társadalmi felelősségtudatról tettek tanúbizonyságot, ugyanakkor bízunk benne, hogy példájuk másokat is arra fogja késztetni, hogy kövessék őket – fogalmaz az alapítvány elnöke. A keresetek postázására még január elejéig van lehetőség. Lázár Hajnal


Hirdetés


Hirdetés
Hirdetés

Kövessen a Facebookon!