Hirdetés

Az első felvételek

HN-információ

Hazatért Magyarországról a gyer­gyószentmiklósi No Sugar zenekar, elkészítették az első felvételeket A Dal című zenei vetélkedőre. Körülményes volt kijutniuk, de sokan segítettek nekik.


Tartalmas napokon van túl a No Sugar zenekar. Elkezdődtek az előkészületek Budapesten A Dal 2021 című zenei vetélkedőre, ezeken vettek részt az elmúlt napokban. Mint már korábban beszámoltunk róla, a zenekar a Falak című dalával bejutott Az év dala cím elnyeréséért versengő 40 előadó közé.
– Nagyon mozgalmas időszak volt ez a hat nap, fotózásokon, kisfilmforgatásokon, beszélgetéseken vettünk részt és felvettük a dalunk akusztikus verzióját. Ez a műsor mellett különversenybe kerül – mondta Portik Lívia, az együttes énekese.
Mint mondta, egyelőre nem sokat árulhatnak el arról, mi hogyan történik a műsorban, de a közösségi hálón időben közzétesznek majd minden tudnivalót a rajongók számára.
Nem volt egyszerű a kiutazás Budapestre a világjárványban, sok szervezést igényelt, számolt be a zenekar gitárosa, Bereczky Botond. Mint mondta, nem kellett karanténba vonulniuk, hiszen kaptak meghívólevelet, a tévé székházába azonban csak negatív koronavírusteszt után léphettek be. Anyagilag nem áll jól most a zenekar, hiszen nagyon kevés fellépésük volt tavaly a járvány miatt, ez is nehézséget okozott, de örömmel számoltak be, sok segítséget kaptak ahhoz, hogy ne kelljen lemondaniuk a vetélkedőn való részvételről. A gyergyóremetei önkormányzat kisbuszt biztosított számukra, Gyer­gyóból elszármazott vendéglős támogatta az ellátásukat, de a házicsokigyár és egy üzletlánc is besegített.
– Szerencsére nagyon jó emberekkel vagyunk kapcsolatban, jó tudni, hogy számíthatunk a segítségükre – fogalmazott Be­reczky.
A Dal 2021 élő adásait január 30-tól szombat esténként, hét héten keresztül kísérhetik figyelemmel a nézők a Duna Televízión. 




Hirdetés


Hirdetés
Hirdetés

Kövessen a Facebookon!