Asztalon a Monturist-ügy Gyergyószentmiklóson
Ismét terítékre került a Monturist ügye a gyergyószentmiklósi tanácstestületben: a város vagyonával gazdálkodó cég bevételét megtartja, és követelései is vannak a várossal szemben. A testület szerint statútum- és működési szabályzat módosítása szükséges.
Ismét közgyűlést hívott össze a Monturist Kft., olyan formában, hogy azon Gyergyószentmiklós önkormányzata ne vehessen részt. A legutóbbi közgyűlést a márciusi soros tanácsülés előtt pár órával tartották meg, a meghívást pedig úgy időzítette a cég igazgatója, hogy a testület küldöttsége érdemben nem tudott jelen lenni. Nem ez az első ilyen alkalom: az utóbbi években a cég vezetése azt a gyakorlatot követte, hogy az utolsó pillanatban benyújtott összehívókhoz nem adott időt az önkormányzatnak javaslatok megfogalmazására.
A testület a téma kapcsán megszavazta, hogy a következő közgyűlésen Keresztes Zsombor, Portik Zalán, Sorbán Attila Örs és Dobrean Teodor képviselik majd a várost. Ugyanakkor felhatalmazták Nagy Zoltán polgármestert, hogy kikérje a cég könyvelési aktáit egy tervezett vagyonfelértékeléshez. Nagy Zoltán a testületnek elmondta, hogy polgármesteri minőségében már kérte ezeket, a Monturist azonban ügyvéd útján válaszolt, miszerint mivel a közgyűlés a társtulajdonos, a polgármesternek nincs joga az iratokhoz. „Ez nem jelent együttműködési szándékot” – jegyezte meg az elöljáró.
A polgármester azt is elmondta, hogy átvilágítják a Monturist működését, és az eredményt a társtulajdonos V. kerületnek is bemutatják, továbbá megvizsgálják a cég kapcsán az utóbbi években született dokumentumok törvényességét. Aláíróikra következménye lehet, ha bebizonyosodik a szándékos károkozás – húzta alá a polgármester.
Az ülésen az is felmerült, hogy új közgyűlést kell összehívni több fontos döntés, többek közt a Monturist menedzserének cseréje miatt. Rámutattak, hogy havonta több mint ötvenezer lej bevételtől esik el a város amiatt, hogy a cég kezeli az üdülőtelepi területeket, így a bevételtől elesnek a tulajdonosok is.
Az ülés végén Nagy Zoltán azt is közölte a testülettel, hogy a Monturist bírósági eljárást indított a város ellen, amelyben 118 548 euró kártérítést követel. Igényét arra alapozza, hogy egy 2008-ban hozott határozattal a testület visszaszolgáltatott tulajdonosaiknak területeket az általa kezelt ingatlanokból, az akkori döntést pedig egy 2022-es rendelettel léptette életbe a városvezetés. A Monturist 2023-ban fogalmazta meg kárigényét a bíróságon, az eljárás pedig idén kezdődik.