A közös éneklés ereje

Csengő gyermekhangok töltötték be a gyergyócsomafalvi templom falait a 35. alkalommal megszervezett Domokos Pál Péter vándor gyermekkórus-találkozón szombaton. A Gyergyói-medence gyermekkórusai közös énekléssel, az Eljöttünk mind négyszólamú kánonnal nyitották meg a mozgalommá nőtt eseményt.

Boncina-Székely Szidónia
Becsült olvasási idő: 3 perc
A közös éneklés ereje
Fotó: Boncina-Székely Szidónia

Több mint kétszáz gyermek részvételével tartották azt a gyermekkórus-találkozót, amelyet 1935-ben indítottak útjára Domokos Pál Péter alfalvi, Petres Ignác csomafalvi és Mihály István szárhegyi kántortanítók. A Gyergyószárhegyről induló találkozó több évtizedes kiesés után 1992-ben  Pál Ibolya zenetanárnő kezdeményezésére indult újra: azóta egyetlen év kimaradással a vándorzászló körbejárt iskoláról iskolára a térségben, idén Gyergyócsomafalvára érkezett.

Az ünnepi megnyitón Ft. Bartos Károly gyergyócsomafalvi plébános az éneklés fontosságáról beszélve elmondta: ez a tevékenység kiragad mindenkit a földhözragadt életből, Istenhez emel és életkedvet ad.

– Ti, akiket szép hanggal áldott meg a Jóisten, eleget kell tennetek küldetéseteknek; számomra öröm, hogy a templomunk adhat teret ennek a találkozónak, hiszen ezáltal még inkább Isten dicséretét tudjuk zengeni – fogalmazott Bartos Károly.

Márton László Szilárd polgármester arra kérte a jelen lévő diákokat, legyenek láng- és fényhordozók, vigyék el közösségeikbe a székely lelkület lángját, ennek a napnak az emlékét.

Domokos Pál Péter kántortanító életét példaként állította a diákok elé Korpos Levente, a házigazda Köllő Miklós Általános Iskola igazgatója, hangsúlyozva az együvé tartozás érzését.

– A találkozó magában hordozza a családias légkört – hiszen a kórusvezetők a gyergyói zenei élet aktív tagjai, az iskolai zeneoktatás tartóoszlopai –, az együvé tartozás érzését és a hagyományőrzést is, hiszen több gyermek szülei is részt vettek a korábbi találkozókon fellépőként.

A találkozó második közös éneke az Ó, dicsőséges kezdetű Pázmány Péter-himnusz volt, Petres Csaba feldolgozásában, Csibi András zenetanár orgonakíséretével. Ezt követően a kórusok és a hangszeregyüttesek bemutatkozása következett.

 

 



Hirdetés


Hirdetés
Hirdetés

Kövessen a Facebookon!