Hirdetés

A földutak javítására még várni kell

HN-információ
Napokon belül elkezdődik a kátyúzás Gyergyószentmiklóson, a közbeszerzési eljárás a végéhez ért, csíkszeredai cég végzi a munkát – mondta Nagy Zoltán polgármester sajtótájékoztatón. Már kora tavasszal elkezdődött a kátyúk betömése Gyergyószentmiklós utcáin az előző években, idén azonban késett a munka, ami miatt nagyon sok lakó adott hangot felháborodottságának. Nagy Zoltán polgármester sajtótájékoztatón azt mondta, néhány nap múlva végre elkezdődik a kátyúzás. Lezárult ugyanis a közbeszerzési eljárás, melynek értelmében az aszfaltburkolattal ellátott útszakaszok karbantartását csíkszeredai cég végzi majd, 230 ezer lej értékben. A kátyúzás mellett, aknák megemelését is tartalmazza az összeg, az út menti árkok takarítását viszont nem, azt más szerződésbe foglalják be. – Azokon a városrészeken kezdjük a munkát, ahol legnagyobb a forgalom, a cél az, hogy pünkösdre már járhatóbb utak fogadják az ide érkező vendégeket – mondta a polgármester. Hozzátette a munka ütemét az időjárás is befolyásolja majd. A rá bízott munkát harminc napon belül kell elvégeznie a kivitelezőnek. Már csak a forgalmi rendőrségtől kell jóváhagyást kapnia a cégnek a munka elkezdésére, így várhatóan jövő hét elején hozzáláthatnak a kátyúk eltüntetéséhez. A városvezető azt mondta, tudja, sok városlakó jobban szeretné, ha kátyúzás helyett aszfaltoznának egyes útszakaszokat, viszont ahhoz jóval több pénzre lenne szükség. Megjegyezte, a város 65 kilométernyi útját kénytelenek foltozni, amíg teljes felújításra nem kerülhet sor. Az önkormányzat egyébként pályázati forrásokból tervezi több utca rendbetételét Gyer­gyószentmiklóson. A földutak javítására vonatkozóan még nem ért végéhez a közbeszerzési eljárás és egyelőre azt sem lehet tudni, mikor kezdődhet a munka a teherforgalom által használt útszakaszon. Nagy azt mondta, az előkészítés folyamatban van, a megyei tanács ígért támogatást, emellett pedig a fejlesztési minisztériumtól is számít segítségre az önkormányzat. HN-információ


Hirdetés


Hirdetés
Hirdetés

Kövessen a Facebookon!