A 27. egyetemi évet nyitották meg Gyergyószentmiklóson

A 27. tanévet nyitották meg a Babeş–Bolyai Tudományegyetem gyergyószentmiklósi kihelyezett tagozatán október elsején. Az eseményen jelen volt a központi egyetem földrajz karának dékánja, valamint ezúttal köszöntötték az új óraadó tanárokat is.

Hegyi Zsuzsánna
A 27. egyetemi évet nyitották meg Gyergyószentmiklóson
Fotó: Hegyi Zsuzsanna

Október elsején tartották a Babeş–Bolyai Tudományegyetem Gyergyószentmiklósra kihelyezett tagozatán a 2024–2025-ös egyetemi év megnyitóját. Az eseményen tiszteletét tette a kolozsvári egyetem földrajz karának dékánja, aki első körben köszöntötte a kihelyezett tagozat új igazgatóját, valamint a tanulókat és a pedagógusokat, városi és megyei elöljárókat. Dr. Titus Cristian Man ezzel együtt beszélt arról a szakágról is, amit a hallgatók választottak beiratkozáskor.

– A turizmusföldrajz kiváló lehetőségekkel bíró terület. Amikor azt mondom, hogy kiváló lehetőségek vannak ezen a területen, akkor nemcsak országos, hanem nemzetközi lehetőségekről is beszélek. Ugyanakkor egy érzékeny terület. Emlékezzünk vissza, hogy a pandémia idején mekkora mértékben csökkent a turizmus értéke, de azt követően milyen hamar és milyen mértékben újraépült. Az esemény előtt épp arról beszélgettünk a helyi elöljárókkal, hogy a turizmusfejlesztés ebben a régióban milyen nagymértékű lesz a kifejezetten turisztikai célzatú infrastrukturális fejlesztéseknek köszönhetően – mondta.

A 27. egyetemi évet nyitották meg Gyergyószentmiklóson

A dékán szavait kiegészítve, egyben pedig a tanulókhoz szólva köszöntötte a megnyitóünnepségen jelen lévőket Barti Tihamér, Hargita Megye Tanácsának alelnökeként.

– Jelezni szeretném, hogy vannak pillanatok az életben, amikor nem tudod, hogy milyen hozadéka van annak, amit teszel, vagy annak, amit tanulsz. Az, hogy ti itt vagytok, és elvégzitek az ökoturizmust, például, az nemcsak rátok lesz hatással, hanem az egész térségre. Az ökoturisztikai gondolkodás jelen lesz Gyergyó és Hargita megye gazdasági életében is. Jelenleg a turizmus csupán ötszázalékos forgalmat generál a térségi vállalkozások esetében, de most olyan beruházások vannak folyamatban a környezetünkben, amelyek hasznot hozhatnak turisztikai szempontból, és amihez rátok is szükség van – fejtette ki az elöljáró.

Az önkormányzat nevében Kolcsár Béla tanácsos is üdvözölte a jelenlévőket. Elmondta, hogy az új városvezetés motivált abban, hogy gazdaságilag a fejlődés útjára álljon a település.


Cikkünk a hirdetés után folytatódik!

Hirdetés

A Babeş–Bolyai Tudományegyetem Gyergyószentmiklósra kihelyezett tagozatát 27 évvel ezelőtt, 1997-ben főiskolaként alapították meg a Csíky-kertben. Ennek történetét Dézsi Zoltán óraadó tanár elevenítette fel, aki hangsúlyozta, mekkora nagy szükség van arra, hogy az egyetem támogatást kapjon a helyi és megyei elöljáróktól, a körülmények biztosítása szempontjából – itt megemlítette az intézményhez vezető út rendkívül rossz állapotát.

A felsőoktatási intézmény új igazgatója, Horváth Alpár köszöntőjében rávilágított arra, hogy a ráció és a bizalom teheti alkalmassá az embert arra, hogy egyáltalán nekivágjon a vezetői feladat teljesítésének. Ugyanakkor hangsúlyozta azt is, hogy mennyire fontos a példa- és útmutatás.

Az eseményen Mara Vasile és Bálint-Bálint Lóránt egyetemi adjunktusok, évfolyamvezetők is köszöntötték az elsőéveseket. A tanévnyitó alkalmával mutatták be a jelenlévőknek az új óraadó tanárokat is, név szerint Szőcs Levente muzeológust, Kovács Eszter szociológust és kommunikációs szakembert, valamint Bartalis Ágnest, aki a pedagógiaszemináriumokat fogja tartani.



Hirdetés


Hirdetés
Hirdetés

Kövessen a Facebookon!