Pályázatíró kisokos tanfolyamot indít Hargita Megye Tanácsa

Pályázatíró kisokos tanfolyamot indít Hargita Megye Tanácsa más irodákkal partnerségben. A Csíkszeredában induló, háromszor egyenként hatórás képzés jelentkezési határideje július 6., tizenkét óra. Húsz személy jelentkezését várják, akik motivációs levél és előzetes online platformon való űrlap kitöltését követően vehetnek részt a képzésen – jelentették be a tegnapi sajtótájékoztatón. 

Vlaicu Lajos
Becsült olvasási idő: 5 perc
Pályázatíró kisokos tanfolyamot indít Hargita Megye Tanácsa
Fotó: Vlaicu Lajos

Tavalyhoz hasonlóan, az idén is indítanak pályázatíró képzést Csíkszeredában. Cilip Árpád, a Hargita Megye Fejlesztési Ügynöksége igazgatója a múlt év kapcsán megjegyezte: összesen 137-en jelentkeztek, amely során minden résztvevő ízelítőt kaphatott a pályázatírás folyamatairól. Az idén módosítanak a képzésen, és sokkal célzottabban hirdetik meg. A képzést Hargita Megye Tanácsa, a Vállalkozói Inkubátorház – Harghita Business Center és az Edutech Consulting felnőttoktatási irodával közösen szervezik. 
– A pályázatírás-képzés előtt a tavalyi tapasztalatok alapján is fontos a kezdettől egészen a folyamat végéig és utánkövetésének is felügyelete, erre szeretnénk fektetni a hangsúlyt. A kis összegű pályázatokra nincs a pályázatíró cégeknek kapacitásuk. A tanfolyammal ennek az igénynek szeretnénk eleget tenni, és Hargita megyébe ezáltal több pénzt behozni, ugyanis a cégek a nagy összegű akár eurós pályázatokra álltak rá. A kis pályázatok néhány dokumentum akár online kitöltésével is elérhetők lennének, és elektronikus aláíráson kívül nem sok egyéb eszközre van szükség hozzájuk, nem bonyolult ezek lehívása – mondta a fejlesztési ügynökség igazgatója. Hozzátette: olyan személyek, fiatalok, egyetemisták jelentkezését várják, akik látnak a pályázatírásban kihívást és komolyan, akár megélhetés szintjén is szeretnék ezt csinálni. Idén két célcsoportot céloznak meg a képzéssel, az első az a kategória, akik másoknak is írnának kisebb összegű pályázatokat, és a későbbiekben akár hivatásos pályázatíró is válhat belőlük. A második kategória azon személyek, akik saját részre írnának pályázatokat.

Dr. Bakos Levente egyetemi tanár fogja tartani a pályázatíró kisokos képzést, ahol a résztvevők a pályázatírás alapjait el tudják sajátítani és kedvet kaphatnak a további pályázatok írásához. 
– A három alkalom előrelépést jelenthet a kezdők számára, idén nem a képzésen való nagy létszámra fektetjük a hangsúlyt, hanem arra, hogy aki részt vesz, azokkal mélyebb, kerekasztal-jellegű beszélgetéseket tudjunk kialakítani. Közvetlenebb kapcsolatot szeretnénk kialakítani velük – mondta Cilip. Kiemelte: már a regisztrációt is motivációs levél elküldéséhez és a google form kitöltéséhez kötik, ahonnan húsz személyt választanak ki július 6. után. A jelentkezési határidő július 6., déli 12 óra. Azokat, akik részt vehetnek az ingyenes képzésen, másnap értesítik is. Azért van szükség az előzetes jelentkezésre, hogy a szervezők tudják felmérni, milyen szintről indíthatják a képzést. A képzés időpontjai július 10., 11. és 17., tizennégy órától este húsz óráig, Hargita Megye Tanácsának 19-es termében. 

– Hosszú távú együttműködésben gondolkodunk, és a projekt résztvevőit a képzés után is nyomon követjük, illetve segítünk nekik a továbbiakban is – húzta alá Cilip Árpád. Hozzáfűzte: nem konkurenciát akarnak teremteni a pályázatíró cégeknek, hanem őket valamelyest tehermentesíteni szeretnék. 
Ferencz Ágnes, az Edutech Consulting felnőttoktatási iroda vezetője a tananyag kapcsán elmondta: a három plusz egy napos képzés elméleti és gyakorlati részből áll, amely záróvizsgával ér véget. A képzés során szó lesz többek között arról, hogy mikor érdemes pályázni és mely projekteket érdemes kiaknázni. Homogénebb csoport kellene kialakuljon, olyan személyekből, akik egyáltalán nem foglalkoztak pályázatírással, vagy akik foglalkoztak, de valami miatt nem jártak sikerrel a pályázat során. Módszerek és eszközök állnak majd a jelentkezők rendelkezésére, hogy minél hatékonyabban tudjanak pályázatokat írni. A képzés magyar nyelven elérhető, de a későbbiekben igény szerint majd román nyelven is elérhető lesz.
Borboly Csaba, Hargita Megye Tanácsának elnöke kiemelte: fontosnak tartják, hogy minél több pályázatíró tevékenykedjen Hargita megyében. 

– A pályázatíró tanfolyammal az a célunk, hogy minden kisvállalkozás és egyéni vállalkozó kapjon hiteles támogatást. A megyében van néhány vállalkozó pályázatíró cég, de nem tudják minden esetben lefedni az igényeket. Akik ebben a képzésben részt vesznek, hátha tudnak a későbbiekben vállalkozást indítani és még több anyagi forrást lehívni a megye gazdasági fejlődésének elősegítéséért – mondta az elnök. Kiemelte: a verseny nem Hargita megyén belül van, hanem más megyékkel zajlik. Hiánypótló tevékenység lesz. A fiatalok és egyetemisták számára időszerű és rugalmas munkát biztosít a pályázatírás. Az elnök a sajtótájékoztatón ígéretet tett arra, hogy aki a képzést teljesíti, a bürokratikus folyamatokban akár személyes segítséget is nyújt. 
A fiataloknak továbbra is elérhető a Hargita Hazavár és Karrieriroda, ott is jelentkezhetnek, akik itthon képzelik el a jövőjüket. A hamarosan induló képzés ingyenes, viszont a résztvevők komolyan kell vegyék. A tanfolyam végén díjaznák az első három legjobb pályázatírót, hangzott el a tegnapi sajtótájékoztatón. 



Hirdetés


Hirdetés
Hirdetés

Kövessen a Facebookon!