Vizsgalázban az iskolaigazgatók
Lejárt az iskolaigazgatói versenyvizsga első próbája, a jelöltek közel 70 százalékának sikerült legalább átmenőt szereznie. Kedden zajlott az ún. készségfelmérés, amelyen országos szinten 6684 jelentkező vett részt, akik igazgatói vagy helyettes igazgatói helyet pályáztak meg. A vizsgázók 69,05 százaléka érte el a 6-os osztályzatot és szerzett ezáltal jogot arra, hogy folytassa a megmérettetést, a jegyek országos átlaga 6,45. Vannak megyék – például Kolozs, Kovászna, Szilágy –, ahol a jelöltek jóval az országos átlag fölött teljesítettek, Hargita megye a 67,2 százalékával kissé alatta. Mint írtuk, megyénkben a létező pozíciók számához képest jóval kevesebben élnek a lehetőséggel, hogy négy évre „bebiztosítsák” maguknak a vezetői helyüket. A következő írásbeli próba október 20-án lesz.
