Elhunyt Sára Ferenc. A néptáncművész, koreográfus, néptánc- és népzenekutató vasárnap éjjel tért meg a Teremtőhöz. A gyászhír hétfőn töltötte be a Gyimesek patakvölgyeit és a közösségi oldalak felületeit. Ahogyan az egyik internetes bejegyzésben valaki találóan megfogalmazta: a közvetlen hozzátartozói, családtagjai, legközelebbi barátai számára csak Apiként, a legtöbbeknek egyszerűen Sáraként, vagy „A” Sáraferiként ismerős táncos halálával egy darabnyi Gyimes távozott a világból. 
Ezt, amúgy gyimesiesen, „megtódanám” azzal, hogy számomra vele együtt eltávozott egy darabnyi Magyarország és egy darabnyi Csángóföld is. Kereken 25 esztendővel ezelőtt magam is testközelből tapasztalhattam meg, micsoda odaadással, precizitással és kérlelhetetlenséggel oktatta szeretett táncait. Külsőrekecsinben, 1998-ban három napon át volt alkalmam moldvai táncokat tanulni tőle. Közvetlen, olykor nyersbe hajló stílusa, lendülete, életereje örök nyomot hagyott bennem. Akkor (és azóta számtalanszor) fogalmazódott meg bennem, hogy bármit tenni csupán úgy érdemes, ahogyan ő tanította ott, akkor nekünk a táncokat.
Erényeit, eredményeit, munkásságának állomásait felsorolni is hosszas volna. Életének csaknem felét szeretett vidékén, a Gyimesekben élte le. Nem egyszerűen letelepedett ezen a tájon, hanem tevékenyen formálta annak szellemiségét. Feleségével együtt gyermekek, fiatalok százaival ismertette és szerettette meg saját, már-már feledésbe merülő hagyományait. Szervezőereje éltette és élteti a mai napig az ősi gyökerekkel rendelkező gyimesi muzsikát, néptánckincset. Az anyaországgal fenntartott, évtizedek óta ápolt kapcsolatai hidat teremtettek a határon túliak és magyarhoniak között.
Jellegzetes hangja, harsogó nevetése nem hangzik fel többé a Gyimesekben. Setétpatak olyan lakójától búcsúzik, aki nyomot hagyott maga után, távozásával pedig űr keletkezett. Senkivel össze nem téveszthető alakja nem tűnik fel többé a mulatságokban, a gyimesi mindennapokban és ünnepeken. Fájdalmasan hiányozni fog az általa útjára indított táncegyüttesek és zenekarok mellől is, mentorálása mellett jutottak televíziós szereplésekhez, rivaldafényhez, elismerésekhez.
Ma már egészen hihetetlennek tűnik, de az 1980-as években általa jutottak el az első hagyományőrző gyimesi zenészek Magyarországra, majd a rendszerváltás után a világ számos pontjára. Táncosok, énekesek állhattak színpadokra segítségével, közbenjárásával, hogy elkápráztassák közönségüket mindazzal a csodával, ami az 1990-es évek második felére szinte kiveszni látszott ott, ahol évszázadokon át elevenen lüktetett. 
Abban az időszakban költöztek feleségével Gyimesbe, amikor a legtöbben menekültek volna a völgyből, amikor a népzene, néptánc eltűnőben volt ezen a tájon. Munkásságuknak, odaadásuknak, fáradhatatlanságuknak köszönhetően nem veszett ki, ma is él, és még hosszú időn át élni fog. Kedves zenészei, táncosai, ismerősei, mesterei sorban távoztak el az évtizedek alatt. Most ő is utánuk ment, hogy valahol a mennyekben járja el újra táncait, énekelje dalait.
Isten adjon örök nyugodalmat, csendes pihenést, Feri! 

Sára Ferenc koreográfus, néptánc- és népzenekutató 1961-ben született Budapesten, gyermekkorát Turán töltötte. Először zenész lett, majd a Bartók táncegyüttesben táncolt, 1987-től a Kodály kamarában hivatásosként. Együttesvezetőként is tevékenykedett Budapesten, Debrecenben. A hetvenes évek végétől rendszeresen járt a Gyimesekbe, nem volt olyan hónap, hogy ne utazott volna ki, végül a kilencvenes évek elején ki is költözött. 1995-1997 között a Hargita Nemzeti Székely Népi Együttes művészeti vezetője volt. 1992-ben UNITER-különdíjat, 2005-ben a Mediawave Párhuzamos Kultúrákért díjat, 2014-ben Magyar Arany Érdemkeresztet vehetett át. 2021-ben vette át a Martin György-díjat, majd 2023-ban Kallós Zoltán-díjban részesült feleségével, Varga Zsuzsannával együtt.