Célba ért az ultrafutó
Szombaton a Székelykeresztúr–Székelyudvarhely távot futotta le az az egri ultrafutó, aki Magyarországra költözésének 30. évfordulóját tervezte megünnepelni a 640 kilométeres futással.
A keresztúri származású Sebestyén Tímeát szülővárosában és Székelyudvarhelyen is sokan fogadták. Az utolsó, leghosszabb távot, 63,3 kilométert vasárnap teljesítette, Udvarhelyről a Libán-tetőn keresztül szaladt át Gyergyószentmiklósra. Többen is várták a város bejáratánál: civilek és a gyermekotthon lakói is ott fogadták, csatlakoztak hozzá az utolsó pár kilométerre. A Szent Anna Gyermekotthon előtt az ultrafutó szülei, Nagy Zoltán polgármester és több érdeklődő is várta a célba érést: 19 óra körül tapssal fogadták Sebestyén Tímeát. A sportoló rövid megszusszanás után máris átadott néhány ajándékot: egy borítékot saját háziorvosa küldött az otthonnak, illetve egy bögözi testvérpár perselyét küldte el vele. Sebestyén Tímea szerint a 670 kilométeres futás nagy élmény volt számára, nagyon sokan segítették útja során. Futott viharban, szakadó esőben, hegyre fel, völgybe le, a vasárnapi út során két medvét is látott. A regenerálódást két hónaposra tervezi, azalatt kisebb futásokkal, kerékpározással hozza rendbe a lábait.

