Tisztelegnek Burus Csaba emléke előtt

Hat csapat részvételével szervez nemzetközi utánpótlás-labdarúgótornát az FK Csíkszereda, Székelyföld Labdarúgó Akadémia.

Farkas Endre
Tisztelegnek Burus Csaba emléke előtt
Burus Csaba nevét viseli ezentúl a Sportpark Fotó: FK Csíkszereda

A szombaton és vasárnap zajló eseményen hat U15-ös korosztályú együttes csap össze. A mezőnyben a házigazda FK Csíkszereda mellett ott lesz az FC Kassa, a Nyíregyházi Spartacus, a Budapest Honvéd, a Sepsi OSK és a Kolozsvári CFR korosztályos csapata.
Mint a Hargita Népe érdeklődésére Dusinszki Zoltán, a Székelyföld Labdarúgó Akadémia szakmai igazgatója elmondta: a hat csapat szombaton a csoportmeccseken csap össze, vasárnap pedig a helyosztók következnek. 
A tornával szeretnének emléket állítani a 2016-ban, mindössze 48 évesen elhunyt Burus Csabának, aki nagyban hozzájárult a csíkszeredai labdarúgás újjáélesztéséhez és az akadémiai képzés elindításához. A torna első napján, szombaton, 17 órától tartják a Sportpark névadó ünnepségét, amely ezentúl az egykori szakember nevét viseli. Az ünnepség során egy emléktáblát is elhelyeznek majd, amin a korábbi mesteredző legfontosabb eredményei szerepelnek – osztotta meg Dusinszki Zoltán.





Hirdetés
Hirdetés

Kövessen a Facebookon!