Hirdetés

Óriási a harc a felsőházi rájátszásért

Február utolsó hétvégéjén rendezik a labdarúgó 2. Liga idei első mérkőzését, az alapszakaszból mindössze négy forduló van még vissza, de csupán három csapat vesztette el matematikailag is a felsőházba jutásért az esélyét. Az FK Csíkszereda ugyan a tizedik helyről várja a folytatást, ám a piros-feketéknek reális esélyük van az első hatba jutni.

Kopacz Gyula
Becsült olvasási idő: 5 perc
Óriási a harc a felsőházi rájátszásért
Törökországban edzőtáborozik az FK Csíkszereda. A felsőházi rájátszás a csapat célja Fotó: FK Csíkszereda

A labdarúgó 2. Ligában szereplő csapatok elkezdték a felkészülést a 2023/2024-es szezon tavaszi időszakára, amely az alapszakasz utolsó négy fordulójával, majd ezt követően a rájátszással folytatódik. A másodosztályban érdekes egyelőre a helyzet, hiszen a részt vevő csapatok 40 százalékának nincs joga feljutni az élvonalba, a felsőházi rájátszásért pedig matematikailag 17 csapat küzd. Az, hogy közülük hánynak van reális esélye, illetve egyáltalán húsz csapattal indul-e a tavaszi idény, arra leghamarabb február közepén kaphatunk választ.
Az már az idény elején biztossá vált, hogy a húszfős mezőnyből nyolc csapatnak, a Sellenberknek, a Vajdahunyadi Corvinulnak, a VSK Alexandriának, az Újszentesnek, a VSK Resicabányának, a VSK Slatinának, a Bukaresti Steauának és az SK Tunari-nak nem lesz feljutási joga, illetve ismert volt, hogy öt csapat búcsúzik a szezon végén a 2. Ligától. Az őszi idényt egyébként a Sellenberk és a Corvinul zárta az első, illetve a második helyen, az FK Csíkszereda a tizedik a tabellán, a piros-feketék hátránya az éllovassal szemben tíz, az utolsó felsőházi rájátszást jelentő hatodik Viitorul Panduriival szemben pedig egy pont.


Cikkünk a hirdetés után folytatódik!

Hirdetés

Pontok, gólok

Az éllovas Sellenberk 32, a Szeben megyeieket üldöző Corvinul és Unirea Slobozia egyaránt 31 pontot gyűjtött, Mioveni 26-tal, a Bodzavásári Gloria 25-tel, a Viitorul Pandurii pedig 23 egységgel követi a dobogósokat – e hat csapat áll jelen pillanatban felsőházi rájátszást érő helyen.
A három dobogós egyaránt kilenc sikert könyvelt el a de­cember elején lezárult őszi idény 15 fordulója során és egyetlen csapatnak, a Progresul Spartacnak nem sikerült győznie. A legtöbb vereség (14) is a fővárosiak neve mellé írható, ahogyan a legkevesebb szerzett találat (8), a legtöbb kapott gól (38) és a legkevesebb pont (1) is. A legtöbb gólt a Steaua focisai szereztek (29), míg a legkevesebb találatot (6) az Unirea Slobozia kapta.
A gólszerzők listáját a steau­ás Bogdan Chipirliu vezeti 12 ponttal a 9 gólos Adrian Bălan (Slobozia), őket két hét találattal Dragoș Hui­ban (Metaloglobus) és Robert Moldoveanu (Chindia) követi. A legeredményesebb FK-s focis Jelena Richárd három góllal.
Meglepő a büntetőlövések statisztikája. A legtöbb tizenegyest a Ceahlăul focisai végezhettek el, de az ötből csak egyet értékesítettek. A Steaua és a Chindia négy büntetőt lőhetett, míg a fővárosiak ezt százszázalékos hatékonyság­gal végezték el, addig a târ­govișteiek csak kétszer találat az ellenfél kapujába. Az FK két tizenegyeshez jutott, ebből egyet váltottak gólra. Egyébként a szezon során eddig az éllovas Sellenberk és az őt követő Corvinul nem lőtt büntetőt.
A legtöbb tizenegyest (4) a Gloria és a FC Argeș ellen ítéltek a játékvezetők, a bodzavásáriak egyet, a pitești-ek kettőt hárítottak. Négy csapat – Slobozia, Concordia, Slatina, Chindia – nem kapott gólt büntetőből, az FK ellen kétszer ítéltek tizenegyest, ebből egyet értékesített az ellenfél.

A „laposok”

A legtöbb sárga lapos figyelmeztetést a Slatina (50), a legkevesebbet pedig a Dés és a Corvinul (26) focisai kapták, míg a piros lapok tekintetében a Progresul Spartac (4) vitte el a pálmát. Az FK ebben a tekintetben is középmezőnyös a 34 sárga és a két kapott piros lappal.
A játékosok közül a Gloria focisa, Matei Tănasă 8 sárga lapos figyelmeztetetéssel elvitte a pálmát, az FK-tól Jelenát és Apro Claudiut intették meg legtöbbször (3). A piros laposok ranglistáján holtversenyben két kiállítással a sellenberkiek francia légiósa, Nestorly Lumbu és a vajdahunyadi Flavius Iacob zárt, az FK-tól Kárándi Botond és Nagy János számára mutattak fel piros lapot a játékvezetők.

Érdekes statisztikák

A 2. Liga őszi idényében száz légióst foglalkoztattak összesen a csapatok. A legtöbb légiós (13) Moldova Köztársaságból érkezett, tíz horvát és hét magyar is focizott az alapszakaszban. A légiósok közül hat kapus, 31 hátvéd, 39 középpályás és 24 csatár. Ami a Magyarországról igazolt focisokat illeti, őket mind az FK Csíkszereda foglalkoztatja.
A transfermarkt.de átigazolásokkal foglalkozó portál szerint a 2. Liga legértékesebb focisainak első három helyét az FC Argeș játékosai foglalják el Grigore Turda 850, Costinel Tofan 550, Adrian Scarlatache játékjogát pedig 450 ezer euróban határozta meg a szakportál.
Súlyban a bodzavásáriak viszik el a pálmát, hiszen a két legnehezebb focist ők foglalkoztatják: Alexandru Greab 97, Dragoș Horeboiu pedig 93 kilogrammos, a tabellát 90 kilóval a Mioveni játékosa, Daniel Bîrzu zárja. A legkönnyebb focis Ștefan Pacionel, a Slobozia játékosa 55 kilogrammot nyom.
A másodosztályban szereplő focisok közül mindössze kettő nőtt két méternél magasabbra, a bodzavásáriak kameruni kapusa, Norbert Haymamba 205, míg a resicabányaiak nigériai csatára, Joseph Godwin 203 centiméterrel vitte el a pálmát. A lekisebb focis Pacionel és Dragoș Gheorghe (Tunari), mindkét játékos 160 centiméterre nőtt.
A 2. Liga őszi idényében pályára lépő focisok közül a Steaua 38 éves középpályása, Valentin Bărbulescu volt a leidősebb, a rangsorban a fővárosi játékost két 37 éves, Adrian Scârlătache (FC Argeș) és Constantin Toma (Slobozia) követte. A két legfiatalabb focist, az egyaránt 16 éves Alexandru Siliont és Ma­tei Vlaicut a Progresul Spartac küldte pályára.
A nézettséget élen záró két mérkőzés meglepő, hiszen egyrészt mindkettőnek a Chindia volt a házigazdája, másrészt mindkettő 1–1-es döntetlennel zárult. A târ­go­viște-iek Steaua elleni találkozóját 7000, míg a Gloria elleni meccset 5100 néző tekintette meg a helyszínen. Átlagban viszont a Corvinul 3350 nézőt vonzott, a legtöbben, 17 650-en az első, míg a legkevesebben, 5333-an a 11. fordulóban voltak a lelátókon.

Ami várható

Az alapszakasz utolsó négy fordulójában óriási lesz a küzdelem a felsőházi rájátszásba jutásért. Viszont azt még nem tudni, hogy mind a húsz csapat rajthoz áll-e a tavaszi idényben, ugyanis sajtóinformációk szerint több gárda is költségvetési problémákkal küzd.
Ami az FK Csíkszeredát illeti, a piros-feketék a FC Argeș ellen itthon kezdik az évet, március elején Sloboziára utaznak, az utolsó előtti fordulóban a Ceahlăult fogadják Ilyés Róbert tanítványai, majd az alapszakaszt Újszentesen zárja a megyeszékhelyi gárda. Matematikailag az FK számára elérhető a felsőházi rájátszás, de ehhez elsősorban mind a négy visszamaradt meccsét meg kell nyernie a csapatnak, ugyanakkor reménykedniük kell abban, hogy teljesítményüket nem másolja le a Viitorul Pandurii, a Steaua és a Concordia sem.



Hirdetés


Hirdetés
Hirdetés

Kövessen a Facebookon!