Nulla gól, nulla pont
Hat mérkőzés óta nyeretlen a labdarúgó 3. Ligában a Székelyudvarhelyi FC, amely hétvégén zsinórban negyedik vereségét szenvedte el, és a sorozatos kudarcok miatt visszacsúszott a táblázat utolsó előtti helyére. Gyergyónak sem ment a játék, az udvarhelyiekhez hasonlóan hazai pályán kapott ki.
A kilencedik fordulót rendezték a hétvégén a labdarúgó 3. Ligában, Udvarhely három vereség után fogadta a nem túl acélos Miroslavát. A Iași megyei község csapata a korábbi fordulók során nyolc pontot gyűjtött, akárcsak az SZFC, így Demény Norbert edző játékosai okkal reménykedhettek abban, hogy megtörik pocsék sorozatukat. Ennek ellenére az első helyzetet a vendégek jegyezték, de Albert a helyén volt. Az SZFC csak a félidő közepén kezdett életjeleket adni, ekkor Balogh lövését védte bravúrral a kapus. Később ismét a két hálóőr volt a főszereplő, miközben a vendégek beszorították saját térfelükre a házigazdákat, gólt azonban csak térfélcsere után öt perccel szereztek, Hergheligiu büntetőből volt eredményes. A 76. percben kiállítottak egy vendégjátékost, azonban emberelőnyben is meddőnek bizonyultak az udvarhelyi támadások, Miroslava elvitte mindhárom pontot, az SZFC pedig a remek bajnoki rajt után az elmúlt hat fordulóban mindössze egyetlen pontot szerzett, így 8 egységgel visszacsúszott a táblázat utolsó előtti helyére.
A VSK Gyergyószentmiklós sem tudott nyerni hazai pályán. Kevés helyzetet hozó, gól nélküli első félidő után a vendég Viitorul Onești a 68. percben büntetőből jutott előnyhöz, ráadásul a sípmester kiállította a hazaiaktól Vitát. A ráadás perceiben újabb jogos büntetőt ítéltek a vendégek javára, azt is gólra váltották, így a VSK a tizenkét csapatos rangsorban 10 ponttal a kilencedik helyen van. Az SZFC legközelebb Rădăuți-on lép pályára, Gyergyó pedig a Bákói Aerostar otthonába látogat.
A 9. forduló eredményei: Székelyudvarhelyi FC – Știința Miroslava 0–1, VSK Gyergyószentmiklós – Viitorul Onești 0–2, Bákói FC II. – Șoimii Gura Humorului 0–3, Bucovina Rădăuți – Jászvásári USV 0–1, CSM Vaslui – CSM Adjud 0–0, Cetatea Suceava – Bákói Aerostar 5–1.
Az állás: 1. Gura Humorului 24 p., 2. Suceava 18 p., 3. Onești 15 p., 4. Vaslui 15 p., 5. Aerostar 15 p., 6. Adjud 14 p., 7. Miroslava 11 p., 8. Rădăuți 10 p., 9. Gyergyószentmiklós 10 p., 10. Jászvásár 9 p., 11. Székelyudvarhely 8 p., 12. Bákó II. 3 p.

