Hirdetés

Négy találatig jutott Egyed Csongor

Az alapszakasz utolsó előtti fordulóját rendezték a megyei labdarúgó-baj­nok­ság­ban, egy találko­zót viszont elnapoltak, akár­csak a Csík körzetiben, ahol a 20. fordulóban a vendégcsapatok nyerték a legtöbb meccset. Fel­ső­bol­dog­fal­ván kilencgólos mérkőzésen a vendégek vitték el a három pontot. A héten a Román Kupában érdekeltek a megyebeli csapatok.

Kopacz Gyula
Becsült olvasási idő: 9 perc
Négy találatig jutott Egyed Csongor
Idegenben nyert a Radicza. Egyed négyszer volt eredményes Fotó: Hodgyai István

Két találkozót elnapoltak, egyen pedig játék nélkül osztottak pontokat, viszont a többi meccset mind lejátszották a megyei labdarúgó-bajnokság és a Csík, valamint az Udvarhely körzeti pontvadászatok hétvégére kiírt fordulójában. A 4. Ligában az éllovas és a sereghajtó meccsét holnap pótolják, a Golimpiakosz viszont rangadót nyert a Bányász ellen, a Roseal pedig idegenben győzött, így továbbra is a két székelyudvarhelyi csapat harcol a negyedik helyért.
A Csík körzetiben is elnapoltak egy mérkőzést, a házigazdáknak egy találkozót sikerült megnyerniük, egyen „ikszeltek” a felek, négy helyszínen viszont a vendégek örülhettek a pontoknak.
Az Udvarhely körzeti A csoportjában is csak egy csapat tudta érvényesíteni a hazai pálya adta előnyöket, egy mérkőzés döntetlennel zárult, a többit a vendégek nyerték meg. Felsőboldogfalván kilenc találat született, ebből a Szentpéter focisa, Egyed Csongor négyszer talált be a házigazdák kapujába. A Radicza játékosa egyébként 23 találattal a legeredményesebb focis a csoportban. A B csoportban Székelyvarság játék nélkül kapta meg a pontokat, Korond és Malomfalva is 3–0-ra nyert, utóbbi Farkaslakát győzte le.
A héten a Román Kupa negyedik fordulóját, azaz a megyei szakasz elődöntői játsszák, ma egy, holnap három mérkőzést rendeznek.


Hirdetés

4. Liga
A 17. fordulóban: Zetelaki Fenyő – Székelyudvarhelyi Roseal 2–4, Székelyudvarhelyi Golimpiakosz – Balánbányai Bányász 4–1, Csíkcsicsói Ezüstfenyő – FC Csíkszentsimon 0–3, Agyagfalvai Lendület – Székelykeresztúri Egyesülés 1–0. A VSK Gyergyószentmiklós – Homoródalmás mérkőzést holnap 19 órától játsszák.

1. VSK Gyergyó

16

13

1

2

92–21

40

2. Lendület

17

12

3

2

36–15

39

3. Csíkszentsimon

17

12

1

4

50–25

37p

4. Roseal

17

9

2

6

52–31

29

5. Golimpiakosz

17

9

2

6

29–33

29

6. Bányász

17

8

1

8

39–61

25

7. Egyesülés

17

5

2

10

27–43

17

8. Fenyő

17

3

5

9

47–44

14

9. Ezüstfenyő

17

3

0

14

17–59

9

10. Homoród

16

1

1

14

20–77

4

5. Liga, Csík körzeti
A 20. fordulóban: Gyimesközéplok – Gyergyószárhegy 1–4, Csíkszentmárton – Csíkszentmihály 2–1, Csíkmadaras – Csíkkozmás 3–3, Szépvíz – Tusnád 3–6, Csíkszentimre – Csík­szentgyörgy 0–4, Csíkszentdomokos – Gyimesbükk 2–4. A Csík­szentkirály – Kászonaltíz találkozót április 25-re halasztották.

  1. Gyimesbükk

18

15

1

2

79–26

46

  2. Szépvíz

19

12

3

4

57–30

39

  3. Csíkszentdomokos

18

12

0

6

76–42

36

  4. Kászonaltíz

18

10

3

5

42–23

33

  5. Csíkszentkirály

17

10

2

5

46–20

32

  6. Tusnád

18

10

2

6

54–39

32

  7. Csíkszentgyörgy

18

8

5

5

43–25

29

  8. Gyimesközéplok

18

8

2

8

31–47

26

  9. Gyergyószárhegy

19

7

3

9

38–53

24

10. Lázárfalva

18

7

2

9

34–43

23

11. Csíkszentmárton

18

7

1

10

41–35

22

12. Csíkszentimre

19

6

4

9

38–44

22

13. Csíkmadaras

18

4

3

11

31–64

15

14. Csíkszentmihály

18

2

0

16

20–75

6

15. Csíkkozmás

18

1

3

14

20–84

6

 Román Kupa
Megyei szakasz, 4. forduló: ma: Gyimesbükk – VSK Gyer­gyó­szentmiklós (17.30); holnap: Homoródalmás – Csík­szent­domokos (17), Agyagfalva – Roseal (17), Szé­kely­ke­resz­túr – Golimpiakosz (17).

Hodgyai István

5. Liga, Udvarhely körzeti, 17. forduló
A csoport: Nagygalambfalva – Etéd 5–1, Bögöz – Gagy 0–2, Kobátfalva – Betfalva 0–2, Szentábrahám – Oklánd 2–3, Farcád – Siménfalva 2–2, Felsőboldogfalva – Szentpál 4–5.

  1. Betfalva

16

12

2

2

52–20

38

  2. Oklánd

16

11

2

3

39–26

35

  3. Farcád

16

8

4

4

41–25

28

  4. Szentábrahám

15

8

3

4

54–22

27

  5. Szentpál

16

9

0

7

46–32

27

  6. Nagygalambfalva

16

8

1

7

28–26

25

  7. Etéd

16

7

2

7

42–36

23

  8. Felsőboldogfalva

16

7

1

8

30–36

22

  9. Bögöz

16

7

1

8

29–36

22

10. Kobátfalva

15

4

2

9

14–32

14

11. Gagy

15

4

1

10

22–40

13

12. Siménfalva

16

3

3

10

21–50

12

13. Szentpéter

15

3

0

12

22–59

9

5. Liga, Udvarhely körzeti, 17. forduló
B csoport: Zetelaka II – Alsósófalva 0–0, Székelyszentlélek – Máréfalva 0–2, Korond – Bogárfalva 3–0, Kápolnás – Parajd 1–1, Malomfalva – Farkaslaka 3–0, Varság – Zeteváralja 3–0 (játék nélkül).

  1. Varság

16

13

3

0

52–17

42

  2. Malomfalva

16

12

1

3

51–18

37

  3. Lövéte

15

10

4

1

48–8

34

  4. Farkaslaka

16

9

2

5

62–29

29

  5. Korond

16

9

0

7

30–30

27

  6. Parajd

16

7

4

5

39–19

25

  7. Máréfalva

16

7

2

7

36–37

23

  8. Zetelaka II.

15

6

2

7

34–34

20

  9. Kápolnás

17

6

2

9

35–52

20

10. Alsósófalva

16

4

6

6

24–32

18

11. Székelyszentlélek

15

4

3

8

27–45

15

12. Zeteváralja

17

0

2

15

16–79

2



Hirdetés


Hirdetés
Hirdetés

Kövessen a Facebookon!