Meglepetés Temesváron

Mindkét Hargita megyei élvonalbeli női együttes döntetlennel zárta a Szuperliga kilencedik játéknapját, ám míg a Vasas Femina Temesváron kiharcolt döntetlenje a bravúr kategóriába sorolható, az FK Csíkszereda gyulafehérvári egálja csalódáskeltő eredmény.

Farkas Endre
Meglepetés Temesváron
Nagyot küzdöttek Vlădulescuék (a képen balra) Fotó: FK Csíkszereda

Két alapembere, Deme­ter Réka és Jehona Sha­la nélkül lépett pályára az FK Csíkszereda Gyulafehérváron, a női Szuperliga kilencedik fordulójában lejátszott, szombati mérkőzésen. Előbbi a Konstancai Farul elleni mérkőzésen sérült meg, a csapat hivatalos honlapja szerint háromhetes kényszerpihenő vár rá. A koszovói légiós pedig vízumügyeit intézte, ezért hiányzott. 


Cikkünk a hirdetés után folytatódik!



Egyértelmű fölényben játszott az FK az első 45 percben, ám nem tudta bevenni a vendéglátók kapuját. A szinte egykapuzó piros-feketék a legnagyobb helyzeteket is elpuskázták, igaz, a házigazdák hálóőre, Câmpean remek napot fogott ki, míg Herczeg Andrea szabadrúgása a felső lécről vágódott le.
A folytatásban sem változott sokat a játék képe, bár a meg­bátrodó gyulafehérváriak Balog Bog­lárkának is adtak dolgot, azon­ban „kollégájához” hasonló­an ő sem hibázott. Az FK két forduló óta gólképtelen, amit Szeitl Szilvia vezetőedző sem hagyott szó nélkül.
– Úgy néz ki, bele kell nyúlni a csapatba, nem lesz más megoldás. Két-három játékostól el kell köszönnünk, sajnos ez a véleményem – idézte a szeredaiak honlapja.
A Székelyudvarhelyi Vasas Femina is döntetlennel zárta a fordulót, ám a Temesvári Politehnica elleni idegenben szerzett pont egyértelműen bravúrnak számít. Az udvarhelyiek a második pontjukat és mindössze a harmadik góljukat szerezték az aktuális szezonban, amikor a győzelem ízét még nem érezhették.
Eredmények. Női labdarúgó Szuperliga, alapszakasz, 9. forduló: Gyulafehérvári CSM – FK Csíkszereda 0–0, Temesvári Politehnica – Vasas Femina FC 1–1 (1–1), Besztercei Gloria – Konstancai Farul 0–1 (0–0), Szamosújvári Olimpia – Kolozsvári Universitatea 0–3. Az FK a 4., a Vasas Femina az utolsó helyen áll a tabellán.





Hirdetés
Hirdetés

Kövessen a Facebookon!