Készül az idényre a VSK Gyergyó

Erősítésre váró kerettel, új edzővel, komoly tervekkel vág neki a harmadosztály új idényének a VSK Gyergyó labdarúgócsapata. A gyergyószentmiklósi együttes pár napja kezdte meg az alapozást a konstancai szakember, Adrian Senin vezetésével, aki már most hisz benne: sikerül olyan gárdát összerakni, amely helytáll a kemény 3. ligás küzdelmekben.

Szász Csaba
Készül az idényre a VSK Gyergyó
Adrian Senin (balra) gyakran „beszáll” az edzésekbe. Irányt mutat a csapatnak Fotó: VSK Gyergyó

Megkezdte hétfőn a felkészülést a harmadosztály új idényére a VSK Gyergyó férfi labdarúgócsapata. Az előző szezonban hetedik helyen záró, majd az alsóházi rájátszás harmadik pozícióját megszerző gárda ezúttal új lendülettel és új szakmai vezetéssel vág neki a kihívásoknak.
Ahogy azt már korábban beharangozták, a gyergyói klub a második harmadosztályos szezonjára új vezetőedzővel készül. Bajkó Ferencet ezúttal a konstancai születésű Adrian Senin váltotta a kispadon. A korábbi profi labdarúgó-játékosként csaknem nyolc évet húzott le szülővárosa csapatában, a Konstancai Farul együttesében, majd a FC Brassó mezét is viselte, ahol többek között a csíkszeredai Ilyés Róberttel is együtt futballozott.


Cikkünk a hirdetés után folytatódik!



Edzői pályafutása során sem tétlenkedett: dolgozott másodedzőként Clinceni-ben, Turnu Măgurelen, illetve Jászvásáron, vezetőedzőként pedig többek között az Astra Giurgiu második csapatánál, Foksányban, valamint a Farul U19-es gárdájánál, de egy palesztínai klubnál is megfordult. Most pedig Gyergyószentmiklóson szeretne maradandót alkotni.

– Örülök, hogy az itteniek rám gondoltak, és megtették ezt az ajánlatot, hogy legyek az edzőjük. Ez számomra egy elég nagy kihívás, főleg, hogy nem vagyok idevalósi, és nem ismerem még jól sem a keretet, sem a csoport többi csapatát ebben a régióban

– mondta Adrian Senin a bemutatkozásakor.
A tréner hangsúlyozta: bár sok munka vár rájuk, és a keret nagyon fiatal, hisz a stábban, a játékosokban és a vezetőség támogatásában egyaránt.

– Nagy bizalmam van a fiúkban, és úgy gondolom, a vezetőség is mindent megtesz majd, hogy segítsen. Természetesen szükség lesz erősítésekre, mert a harmadosztály meglehetősen nehéz bajnokság. De bízom benne, hogy sikerül egy versenyképes csapatot összeraknunk, és végül valami szépet építhetünk itt közösen

– tette hozzá az új szakvezető.
A VSK Gyergyó vezetősége már jelezte: nemcsak a kispadon történt változás, hanem a játékoskeretben is lesznek újdonságok. A következő hetek a fizikai alapozásról, a taktikai elemek csiszolásáról, valamint a szükséges igazolások véglegesítéséről szólnak majd, hogy a csapat minél ütőképesebben várhassa a hamarosan rajtoló új idényt.





Hirdetés
Hirdetés

Kövessen a Facebookon!