Hirdetés

Fontos siker Zenicában

Remek játékkal nagyon fontos győzelmet aratott a magyar labdarúgó-válogatott hétfőn este Zenicában, ahol a Nemzetek Ligája negyedik fordulójában a bosnyákok ellen arattak sikert Marco Rossi tanítványai. Osztályozós helyen a magyarok.

Kopacz Gyula
Fontos siker Zenicában
Kétszer is bevette a bosnyák kaput Szoboszlai Dominik Fotó: NSO

A lehető legjobban sikerült a magyar labdarúgó-válogatott számára a hétfő este: Marco Rossi tanítványai Szoboszlai Dominik két találatával győzték le Zenicában a házigazda bosnyákokat. A magyar válogatott ugyan még harcol a csoportmásodik helyért, ám nagyobb annak az esélye, hogy végül az A ligában maradásért küzdjenek a piros-fehér-zöldek.
A hétfő esti találkozó nagy téttel bírt, hiszen egy hazai siker esetén sereghajtóvá vált volna a magyar csapat, onnatól pedig akár az A ligában maradás is kétségessé válhatott volna, tekintve a Rossi-legénység utolsó két meccsét. Szoboszlai Dominik a 38. percben szerezte meg a magyaroknak a vezetést, az 50. percben szintén a magyar csapatkapitány állította be a 220-as végeredményt egy büntetőlövésből, miután Nagy Zsolt ellen szabálytalankodtak a házigazdák.


Cikkünk a hirdetés után folytatódik!

Hirdetés


A csoport másik meccsén a németek 1–0-ra nyertek a hollandok ellen, így a Nationalelf 10 ponttal éllovas, az Oranje és a magyar válogatott 5 pontot gyújtött, ám a Rossi-legénység gyengébb gólaránya miatt a harmadik, míg Bosznia-Hercegovina 1 ponttal sereghajtó.
Az utolsó két fordulóban az előtte álló csapatokkal mérkőznek meg a magyarok november közepén: 16-án Hollandia vendégeként lépnek pályára a piros-fehér-zöldek, majd 19-én Németországot fogadják. Fontos tudni, hogy a bosnyákok is a csoport első és második helyezettjével játszanak. A magyar válogatottnak egy Hollandia elleni siker jelenthetné a Nemzetek Ligája negyeddöntőben való szereplést, ám arra van inkább esély, hogy a Rossi-legénység az A ligában való maradásért küzdjön csoportharmadikként.



Hirdetés


Hirdetés
Hirdetés

Kövessen a Facebookon!